Az ajtó négy sarka

Előadás a sarkalatos erényekről

1.   Bevezető

Mi az erény? Miért sarkalatosak? (prudentia, fortitudo, temperancia, iustitia) Cardo-sarokvas, sarokpont, négy sarkon fordul az ajtó szárnya... virtutes cardinales, – amin a dolgok megfordulnak.

Még az elején tegyünk különbséget az etika és a morális között:

Ethosz (szokás), etika (gör.- már Hérakléitosz, Kr. e. 6. sz.-ban  használja), érzület- a gyakorlati filozófia  tudománya, erkölcsfilozófia.

Mores, moralis (lat.)- erkölcsi cselekedet (mos-szokás), életviteli szabályok, helyes útra terelés, megfegyelmezés, ráncba szedés.

Erény (gör. arété, lat. virtus-erő)-jóra való készség, mely az embert és tetteit jóváteszi. Az ókori bölcseletben az ismeret körébe tartozott, amit meg lehet tanulni. Plátón még három rétegben képzelte el: az értelemhez tartozik a belátás és a bölcsesség, a szellemi erőhöz a férfias bátorság, az ösztönös részhez pedig a mértéktartás. Ezek kifejlesztése biztosítja a közösség rendjét. Arisztotelész szerint ezek a készségek gyakorlással megszerezhetők: erkölcsi tetteink belőlük fakadnak. Segítségükkel uralkodhatunk ösztöneinken és szenvedélyeinken, alárendelhetjük őket az arany középútnak. Nála már a legfontosabb erény az okosság. A görögök szerint az erények nem adnak ugyan választ arra a kérdésre, hogy mi az erkölcsi jó, de megmutatják, hogyan lehet jól cselekedni és boldogan élni. Készségessé teszik az akaratot arra, hogy a megismert jót megtegye.

2.   A keresztény többlet

Az ószövetségi Szentírás nem ismeri ezeket a fogalmakat, legalábbis az arété kifejezést. Az igaz héber kifejezés viszont lefedte az aréte fogalom tartalmát. Az újszövetségi szerzők is valójában erről beszélnek, amikor az életszentséget mutatják. Az egyházatyák már kezdik csoportosítani az életszentség jellemzőit. Szent Ágoston szerint az istenszeretet minden erény forrása és célja. Nagy Szent Gergely pápa kötötte össze először az isteni erényeket a Szentlélek ajándékaival. Aztán a skolasztika atyja, Aquinói Szent Tamás megalkotta az isteni, sarkalatos és erkölcsi erények klasszikus beosztását. Ő különbözteti meg először a belénk öntött és a szerzett, vagyis a természetes és a természetfölötti erényeket. De, mint mondja, pusztán csak erkölcsi erőfeszítéssel nem igazulhatunk meg. És szintén ő állapítja meg, hogy minden erkölcsi cselekedet célja Isten színelátása.

A sarkalatos erényeket azért kezeli kiemelt helyen, mert ezekre épül az összes többi erény a kereszténységben is. Számunkra ez a modell, a kinyilatkoztatás, a Szentírás alapján. A négy evangélistát is szokták így ábrázolni: az ajtószárnyak sarokvasain, ők az evangélium sarokvasai.

Hogy miért váljék a jó gyakorlása szokássá bennünk, miért érdemes, miért kell gyakorolni, hogy erényünkké váljon: mert ezek a készségek könnyedséget, örömöt, spontaneitást kölcsönöznek életünknek. Kiszámíthatóságot és szabadságot. J. Pieper szerint „starthelyzetet” teremtenek a jóra.  Adnak életünknek egy stabilitást, nem kell folyton rögtönözni, improvizálni, és hatékonnyá, lendületessé, kreatívvá teszik az Isten és a felebaráti szeretetet.

A sokféle erkölcstani iskola és etikai rendszer bemutatásától most eltekintek, a keresztény lelkiség szempontjából most csak azt emelném ki, hogy az erények, így a sarkalatos erények is nem statikusak, hanem dinamikusak. Nem lehet leállni a fejlesztésükben. Nem mondhatjuk, hogy valamit elértünk, megpihenhetünk, mert azonmód gyengülhetnek vagy túltzásokba eshetünk. Ilyen szempontból nem is beszélhetünk keresztény arany középútról, anélkül, hogy a középszerűség csapdájába esnénk. A régi etikákban, a görögöknél még a két elhajlást tekintették ellentétpárnak, szemben a „normálissal”, a keresztény erényeknél a mérce a krisztusi tökéletesség, ami folytonos munkára hív, s amelyet csak megközelíthetünk. Pl: tékozlás-nagyvonalúság-fösvénység; hízelgés-szeretet-gyűlölet; álnokság-belátás-egyűgyűség.

A dinamikus erkölcsi felfogás szerint viszont nem föltétlen a középút van, hanem a csúcs, vagy az erény hiánya, ill. szélsőséges formája. Fokozatok vannak, amelyekben már gyengült az ereje. A négy sarkalatos erénynél is érdemes ezt megfigyelnünk.

Pl.

•          vakmerőség-bátorság-óvatosság-gyávaság;
•          érzéketlenség-mértéktelenség-mértékletesség-élvhajhász élet;
•          egyűgyűség-ravaszság-okosság-egyszerűség;
•          kegyetlenség-igazságosság-
•          engedékenység-részrehajlás-egyoldalúság-szubjektivizmus

Más-más helyzetben ugyanaz lehet kevés, elég, sok, sőt minden is. A paradicsomi elbeszélés például egyetlen gyümölcs bűnös leszakításáról beszél. Az Édenkert tele van szebbnél szebb gyümölcsökkel. Az ember leszakíthatja akármelyik fa akárhány gyümölcsét, vagy rajta is hagyhat bármelyiken akármennyit. Ha mindet leszüretelné, még mindig jogszerűen járna el (6n), amíg ebből nem enne. Ha egyikről sem enne, az veszteség és önpusztítás volna ugyan az etiológiai elbeszélés lehetőségeinek szféráján belül (6k), de erre itt nem csábítja semmi. Ha erről a középen álló, tehát el nem téveszthető, de egyébként a többitől semmivel ki nem emelkedő értékű fáról nem eszik Isten iránti hálája, nagyrabecsülése jeléül, már elindul a szeretethez elengedhetetlenül hozzátartozó nagylelkűség (6m) útján, és Jahvénak épp ez a célja vele, hiszen a maga képére teremtette, tehát nem lehet boldog, ha csak kap. Úgy teljesülhet csak ki, ha adni is kész. Ha másból nem, abból, amiből sokat kapott, ha nem többet hát egyetlen gyümölcsfát; ha másképpen nem, hát azzal az egyszerű gesztussal, hogy nem eszik róla; ha másnak nem, hát annak, Akinek ezt és mindent köszönhet, vagyis merő hálából, mégsem elbagatellizálhatóan, hiszen annak a számára, AKINEK ezt nyújtja, oly sokat jelent, hogy élet és halál kérdésévé tette. És lám, a szent szerző szándéka szerint az derül ki, hogy az ember ilyen nagy horderejű ügyben az első jöttment tanácsára ilyen piciny áldozatra sem hajlandó legnagyobb jótevőjéért. Azzal az egyetlen gyümölcsszakítással azt dokumentálja, hogy mindent magának akar megtartani, hogy rút nyerészkedéssel (6t) tör az általa ' elképzelt teljességre: olyan akar lenni, mint az istenek, mindent a magáénak akar vallani: jót, rosszat egyaránt; de nem azzal, AKI VAN, hanem annak ellenében. Nem a REALITÁS, a szeretet útján, hanem a beképzeltség, a gőg, az önzés ELLENSÉGES (sátáni) útján.^[38] Az „egyet” itt a szándék vonja a túlzás egyetemességének körébe, valamint az a körülmény, hogy erre vonatkozóan megállapodás történt. – mondja Boda László morálteológus Kovács Tádé Az erények dialektikája c. könyvében.[1]

3.   Okosság – Bölcsesség (prudentia-sapientia)

                      Az okosság az értelem erénye. Az erkölcsi ítélőképességet jelöli, mellyel adott pillanatban ki tudjuk választani a helyest, a lehetséges legjobb megoldást. Bölcs előrelátással felmérjük tetteink következményeit. Aquinói szent Tamás össze is kapcsolja a prudentiát a providentiával. Bibliai példák: „Márta Márta, csak egy a szükséges”..., „Az okos ember házát sziklára építi”, „Legyetek okosak, mint a kígyók, szelídek, mint a galambok.” Az okos ember megfontolt, mérlegel, és meglátja a lényeget. Ahol okosság van, ott nincs helye a félénkségnek, a kétszínűségnek, a szimulálásnak. Az okosság az „erények kocsisa”, mondja találóan Szent Jeromos. Szabályt és mértéket szab a többi erénynek – vallja Aquinói Szent Tamás Arisztotelész nyomán.Vezérli a lelkiismeret ítéletét. Ezen ítéletre hagyatkozva alkalmazzuk az erkölcsi alapelveket, és győzhetjük le kétségeinket. Segítségével megválasztjuk a helyes módszert és utat, felismerjük és kikerüljük a káros folyamatokat, csapdákat, hatékonyabbá tesszük munkánkat, pontosan felmérjük a következményeket és a mellékhatásokat.

                Az okosság egyszerre emlékezés-helyesen ítéli meg a múltat, körültekintően, értelmesen mérlegeli a jelen adottságait, és gondos előrelátással figyel a távlatokra. Óvatos és tanulékony. Rendszerező készsége segít a distingválásban, a megkülönböztetésben, a mindent a helyén kezelésben. Átlátja a folyamatokat és az összefüggéseket. Az okosság nem taktikázás, nem ügyeskedés. Sőt a világ szemében balgaságnak tűnik. Amikor hanyagul összeállítunk egy projektet, egy közösségi akciótervet, amikor csak rövidlátó módon a haszonra koncentrálunk, amikor megfontolatlanok vagyunk, amikor ítéleteink nem következetesek, bűnt követtünk el az okosság erénye ellen. Az okosság nem jelent agyafúrtságot, túlzásba vitt okoskodást, kimagyarázást, alattomos eszközöket a cél érdekében, nem a rossz szolgálatába állított „leleményesség”. Ezért nem jelent okosságot, ha becsapom, átverem a másikat, csalok, ügyeskedek, túlzottan aggodalmaskodok a részletek miatt, túlságosan be akarom minden ellen biztosítani magam. A túlzott gondolkodás megöli a cselekvést. Az okosság azt jelenti, hogy nem elégszem meg a rész-célokkal, hanem a hit által megismert legfőbb cél az örök üdvösségem, és minden törekvésemet ennek a nagy célnak a szolgálatába állítom. Az a jó, ami Istenhez vezet, ami neki tetszik. Ami Istentől eltávolít, lehet önmagában, pillanatnyilag jó, de-amúgy rossz. Az okosság így természetfölötti erénnyé is válhat, és akkor már szembemegy a világi propagandával, a nehezebb megoldást is vállalja. Nem a rövid távú, kellemes cél lebeg előtte, hanem az, amely hosszú távon áldozatot jelent.

Az okosság azt jelenti, hogy merünk kockáztatni. Nem a hasznosság alapján döntünk. Nem a kiskapukat keressük az Isten törvényeiben. Ma oktalan világ van, lásd: oktalan befektetések, arculatépítés, piaci értékítélet, fejlődni minden áron...

           Az okosság a többi erény anyja. Joseph Pieper teológus szerint az egész keresztény nyugat emberképének a rendszere nyugszik rajta. Hiszen a lét előbb volt, mint az igazság, az igazság előbb volt, mint a jó. Tehát az ok-okozati különbség eredményeképp is, – hisz mindennek oka van – az okosság által ismerjük ezt fel: jó az, ami ok-os. Ez is szembemegy a haszonelvű etikával: jó az, ami jó nekem... Az igazságosság és a többi erény is az okosságon alapul. Ezt fölismerni már bölcsesség. A gonosz a világban szereti okosnak eladni magát ravasz taktikázással, ügyeskedéssel, kerülve a kockázatos helyzeteket, ne kelljen bátran kiállnia, elköteleződnie, kockáztatnia. Gyakran mondják okosságnak, ha elhárítottad, másra toltad a felelősséget, ha hazudtál, ha gyáva voltál, és ostobaságnak tartják az őszinteséget, a bátorságot. Az okosság a többi erény oka. Bizonyos szinten minden bűnt az okosság ellen követünk el. Valójában mindenki ostoba, aki bűnt követ el. Az okos ember tisztában van a valósággal. Ismeri és helyesen fogja fel.

Az okosság egyszerre értelmi és erkölcsi erény. Egyszerre tartja helyes irányban értelmünket és szabad akaratunkat. Az okosság erénye nem azonos az intelligenciaszinttel, az általános műveltséggel, sem a tudásmennyiséggel. Tudás, végzettség, szakértelem nélkül is lehetünk erényesek, de az okosság erénye nélkül nem. Az okosság segítségével belátom, mi az erkölcsi jó, mi a követendő, és mit kell elutasítanom. Az ókor etikája nem véletlenül tette az első helyre.

Az okos ember a dolgok mögé lát, felfedezi az okokat, feltárja a mozgatórugókat, látja tetteinek okát és célját. Ilyen szempontból több mint hétköznapi tudás. A keresztény ember ezért a Szentlélek ajándékának vallja a bölcsességet. Hétköznapi értelemben az okos az konkrét, a bölcs, inkább elvont, nagyívű gondolkodó.(értelmiségi? ki az?)

•          Mit jelent okosnak lenni: tudást, információt, jól értesültséget?
•          Mitől értelmiségi valaki?
•          Attól, hogy okos vagyok, már jó is vagyok?
•          Mi köze a tudásnak a bölcsességhez?
•          Okos-e az, aki ismeri a létezés okát?
•          Okosabbak leszünk az okos-gépektől?

4.   Igazságosság (iustitia)

             Az igazságosság Isten tulajdonságán alapszik, olyan erkölcsi erény, amely erőssé teszi az akaratot, hogy megadja mindenkinek, ami jár, s amivel tartozik: Istennek és a felebarátnak egyaránt. A Szentírásban királyi erényként szerepel. Az életszentséget jelzi, ami nem képmutató. A hívő ember igazságossága Jézus Krisztus. Az igazságossággal együtt jár az üldöztetés és a szorongattatás elviselése. Isten országa igazságban szeretetben és békében nyilvánul meg. Attól igazságos valami vagy valaki, hogy Isten igazságát képezi le, hozzá hasonlít, belőle ered.

             Az igazságosság mindig kéz a kézben jár az irgalommal. Ennek szintje, aránya, foka az adott helyzettől függ. Hiszen az igazságosság nem azonos az egyenlőséggel és az egyformasággal. Vagyis mindig az erősebb jognak van elsőbbsége. Ez az aranyszabály. Differenciált értékítéletet és méltányosságot jelent. Megtanít súlyozni, amikor valamit erkölcsileg elbírálunk, vagy ítéletet hozunk egy döntés, egy cselekedet fölött.. Nagyon beszédesek az ókori szimbólumok, amelyek az igazságosság arttribútumaiként maradtak fenn a köztudatban, amivel az igazságosságot ábrázolták: nyitott szemű nőlak mérleggel (erények, jog és jogtalanság, angyal és ördög, igazság és igaszágtalanság).  Kard (büntető jellege), bekötött szem (pártatlanság), strucc (méltányosság), holló (éberség), oroszlán (szigor). Az isteni igazságosságot Krisztus, az igazságosság napja, ’sol iustitiae’ Dürer rézmetszetén, oroszlánon trónoló Krisztus, mint apokaliptikus bíró – mérleggel és karddal... De említhetjük Szent Mihály főangyal attribútumait is, ahol a mérleg és a kard a végítélet isteni igazságosságát hirdeti,.

           Az igazságosság Isten sajátossága, mellyel minden teremtményének megadja az ontológiai igazsághoz szükséges feltételeket, és igaz ítélete alapján jutalmazza vagy bünteti teremtményeit. A teremtmény szempontjából az igazságosság elsősorban a vallásosság erényéhez tartozik, amelyben megadja az Istennek járó imádást és hódolatot. Ez teszi készségessé az embert arra, hogy embertársainak is megadja, ami őket illleti. Így mozdítja elő a méltányosságot és a közjót. Az embertársat alanyi jogon megilleti a személyi méltóság, a tisztelet és a védelem. Ilyen szempontból szoktak megkülönböztetni osztó (javak szétosztásánál) és megtorló (büntetésnél) igazságosságot, törvényes (jutalmazás és büntetés, a polgári és egyházi törvények betartása), részleges valamint kölcsönös igazságosságot (adásvételnél).

          Az igazságosság erőssé és álhatatossá teszi az akaratot, mindenki jogainak tiszteletbe tartásával segít megtalálni az összhangot az emberi kapcsolatok terén is (lásd például a szeretet kötelességeinek fokozatai, mértéke, prioritásai, először: önmagad, majd: feleséged, édesanyád, keresztanyád, komaasszonyod, stb. vagy: család-nemzet-haza-ország-külföldi vendég stb.)

          A keresztény ember adósnak érzi magát Istennel és felebarátaival szemben, mert tudja, hogy minden ajándék. Neki nem jár ki „csak úgy” semmi. Az ajándékot pedig alázattal fogadja. Ezért nem is úgy fogja fel az igazságosságot, hogy ő megadja a jó jutalmát, s méginkább nem a gonosz megbüntetését (bosszú), hanem úgy, hogy ő tartozik, és igyekszik megadni mindenkinek azt, amivel neki tartozik. Márpedig szeretni mindenkinek tartozunk. Abból mindig többre van szükségünk, mint amit megérdemlünk. Az egyik bűn, kísértési lehetőség e területen az, hogy felrójuk Istennek, másoknak, hogy igazságtalanok velünk szemben, hogy tartoznak nekünk. Szent Tamás is azt mondja, egy közösségben akkor uralkodik igazságosság, ha a közösség három alapvető viszonyulása rendben van- az egyes emberek egymáshoz-a társadalom az egyénhez-az egyén viszonya a közösséghez. Ez a viszonyulás pedig az igazságosság három alapformájának van alárendelve: a már említet törvényes izaságosságnak (iustitia legalis), osztó igazságosság (i. distributiva)- és kölcsönös igazságosságnak (commutativa). Az adósság, a tartozás képénél maradva: másként vagyok adós, ha adót kell fizetnem, ha bolti számlát kell kiegyenlítenem, és másként, ha a szomszédtól kértem kölcsön.

         Szent János szerint az igazság szabaddá tesz titeket. Az isteni igazság JézusKrisztusban tárult fel, ezért túl kell lépnünk a pusztán emberi, szűkkeblű, ’amilyen a mosdó-olyan a törölköző’, a ’szemet szemért’- típusú, számító, kegyetlen és cinikus igazságosság, hasznossági szempontokon. Mégcsak nem is elég ide a korrektség. Hiszen mennyivel többet adott neked az isten, mint amennyit te adtál másoknak?

 Krisztusi értelemben igazsságosnak lenni inkább nagylelkűséget, méltányosságot, bőkezűséget, nagyvonalúságot, jelent és a szeretet, a jog eszközeivel megszüntetni a jogtalanságot is. Ez érvényes arra, ahogyan jelen esetben demokratikus keretek közt fellépünk a hatalom birtokosaival szemben, hogy ne éljenek vissza hatalmukkal. Az igazság objektív, megismerhető, van. Nem szavazás kérdése, nem parlamenti többségé. Egyszerűen beszél, beszédesen árulkodik erről igazságérzetünk, már nagyon hamar, gyermekkorban, de mindig, amikor igazságtalanság ér. Ezért a hatalomnak, a jogalkotónak is mindenkor az igazsághoz kell mérnie intézkedéseit.

Az igazságosság nem jelent hamis egyenlőséget.

•          Igazságos az, aki megadja mindenkinek, ami jár.
•          De igazságos vagyok-e, amikor az elvégzett munka arányában fizetem meg munkásaimat?
•          Mi a különbség a szigor, a jutalom, a járandóság igazságossága és az irgalom igazságossága között?
•          Ha valami nekem nem jár, akkor velem igazságtalanság történt?

5.   Mértékletesség (temperantia)

          A teremtett élőlények közül egyedül csak az ember tudja visszatartani ösztöneit és vágyait, például egy magasabb rendű cél érdekében. A mértékletesség nem más, mint a helyes arányok megtartása. A középkorban ez katonai, később lovagi erénynek számított. Nem ütsz mindig, ha üthetnél is... – visszafogod magad. És nem a késleltetett élvezet reményében. Gátak közé fogod erőidet, indulataidat, vágyaidat, gondolataidat, így gyakorolsz önuralmat. Nem engeded szabadjára szenvedélyeidet. Ez teremtő erő benned, s ezért a mértékletesség nem vezethet eltompuláshoz. Nem teszel meg mindent, amire képes lennél – lásd fogyasztás, természertvédelem, génmanipuláció, gépek uralma. Így változtatod át a mulandóságot életté.

               A józanság felülbírálja az ösztönös vágyak és a szív hangját. Cselekedeteinket a tisztesség határai közé szorítja. Egyensúlyban tartja a jogokat és a kötelességeket: beszéd és hallgatás, tevékenység és pihenés, imádság és munka, táplálkozás és böjt, nemi élet és önmegtartóztatás, stb. Az ösztönök, benső késztetések, érzelmek, vágyak adják az embei élet belső gyújtását, lendületét, lüktetését, de kocsis nélkül elkapó lovak módjára tönkre is tehetik az életét. Ezért kell egyfajta fékező, visszafogó, helyes arányt tartani. Ez elsősorban a gondolatok, a szó, a vélemények, az ötletek, kívánságok, indulatok féklezésével kezdődik. Mert amennyiben gyakorolni tudom belső világom fölötti ellenőrzést, annyiban tudok mértéktartó lenni a külső cselekedetekben is: munka, szórakozás, evés-ivás stb. Ugyanakkor segít a konfliktusok megoldásában. A mértékletesség mérsékli az élvezetek vonzását, hajszolását, segít abban, hogy kiegyensúlyozottabbak legyünk a teremtett világ javainak használatában. Hogy ne habzsoljuk azokat, ne fordítsuk magunk ellen.

         A mértékletességgel kapcsolatban már a korai szerzetesek, a remeték, a misztikusok is arról számolnak be, hogy a legjobb módszer ehhez az erényhez, a következetes napirend kialakítása. Az étkezések, a pihenés, rendszeres fizikai munka, a felkelés, a lefekvés lehetőleg azonos időpontjai, a vasárnap megszentelése. Mai világunk nem szereti ezeket a „kötöttségeket”, és a végletekben vergődik: szabadelvűség a gender szabadságtól az egó istenítéséig, az anorexiától az elhízáson át a fitnesz-méregtelenítő vegán-életmódig. Ezen a területen talán még a szexuális vágynál  és az önfenntartó  ösztönnél is erősebb lehet az embernél az anyagiakhoz való rendetlen ragaszkodás. A mohóság és a kapzsiság, a birtoklás vágya. Ezt kordában tartani tudatos, mértékletességre való önnevelés nélkül nem sikerül. Ezt látjuk a státusszimbólmok kergetésében, a pazarló fogyasztásban, a ’használd és dobd el’ egyszer használatos, vagy szeköndhend kultúrában, a giccsek gyártásában, a különféle „jogok”  és előnyök exhibicionista megnyilvánulásaiban, a virtuális eszközök túlzott használatában, az azoktól való függésben. Sokszor már az orvos tanácsa sem elég motiváló, hogy visszafogjuk magunkat káros szenvedélyeinkben, annyira úr lett rajtunk a korszellem.

•          Mértékletesség, avagy jóból is megárt a sok? Mi a helyes mérték, honnan már túlzás?
•          Étel-ital-anyagi javak, vagy egyéb (pl. munka) ártalmas szenvedéllyé is válhat?
•          Mikortól lesz káros, ha pusztán vágyaimra-vagy zsigeri érzékeimre hallgatok?
•          Mérték, mérce nélkül van-e tartás?
•          Melyek a követendő trendek ma: önmegvalósítás-önkiteljesedés-önismeret, vagy önmérséklet-önuralom-önfegyelem...?

6.   Lelki erősség-Bátorság (fortitudo, virtus)

              A lelki erősség egyfajta stabil tartást, a személyiség önállóságát, magabiztosságát jelenti. Azt a készséget, hogy egyetlen (vész) helyzetben sem veszíti el önmagát és önuralmát. Irányítása alatt képes tartani gondolati-érzelmi-akarati megnyilvánulásait. Sokszor indokolatlan félelmek, frusztráltságok, mások véleménye, tapasztalatlanság, a cél nem ismerése, vagy a hit gyengesége bátortalanít el minket a következő lépés megtételétől. Az erős egyéniségekkel a mai manipuláló világ nem tud mit kezdeni. A hamis tolerancia, az engedékenység, a sokszínség multikulti jelszava nem hat pozítívan az erkölcsi karakterre, hiszen folyton kérdőjelez, egyezkedik, vitába száll, és álságosan féligazságokkal ködösít, felszínesen kerüli a kockázatot. Az erkölcsi relativizmus teljesen ellentéte a lelki erősségnek. A sunyi embernek nem erőssége a lelki erősség, inkább annak hiányától szenved. És általában úgysem ússza meg, mert előbb-utóbb bőrét vásárra kell vinnie. Mert helyettünk senki sem dönt. Minden döntés választóvonal. Ha nem a jó mellett döntöttem, ha nem döntöttem a jó mellett – bűnt követtem el. Itt nincs helye maszatolásnak. A megalkuvás, a gyávaság is bűn. A túlságosan sokszor és könnyedén kompromisszumokba menekülés elmossa az erkölcsi jó és rossz közti határvonalat, és lassan már nemcsak a kisebbik rosszat kezdjük rendszeresen választani, hanem a nagyobb jó és a kisebbik jó közül is a kisebbik jó felé hajlunk.

         A lelki erősség, amelyhez a bátorság társul, kitartóvá teszi az embert a jóért folytatott küzdelmében és a szenvedés elviselésében. A Szentírásban a lelki erősség az Isten erejébe és segítségébe vetett hit és remény gyümölcse. Krisztus erejében való részesedés. „Amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős.”- mondja szent Pál. Krisztus is legyőzte a kísértőt a pusztában, de ereje a kereszt győzelmében mutatkozott meg leginkább és a feltámadásban vált véglegessé.

               A lelkileg erős ember állja sarat. A nehézségek közepette is kitart szilárd értékrendje mellett, még a próbatételek, sőt a halálfélelem közepette is. Ide valóban a hit ereje, a Krisztusba vetett mélységes bizalom szükséges. Már a mértéktartásban is van tartás, s ez még inkább nyilvánvaló a lelki erősségnél. Nem menekül el a tett színhelyéről, nem keres kiskapukat, nem vonja vissza adott ígéretét, nem bírálja felül kezdeti elhatározását, nem bírálja felül meghozott döntését az első zűrös helyzetben, nem hátrál ki a konfliktusból. Meg meri tenni az elős lépést, és ki mer tartani. Nem a békülékenység jellemzi, hanem a civil kurázsi, amikor egy kilátástalan helyzetben is helyt kell állnia. Az erősség lelkével képes rá.

        A lelki erősség első példái maguk az ősegyház vértanúi voltak. Inkább életüklet adták, minthogy megtagadják Krisztust. Ez nem hetvenkedés, nem a sors rámenős kihívása magunk ellen, nem magamutogató, önjelölt sztárság, amely a világ dicsőségének babérjaira tör, hanem inkább belső erőfeszítés, amely adott helyzetben az igazságosságon keresztül érvényre juttatja a szeretet, a hit, a jó győzelmét. A lelki erősség is feltételezi a józanságot, a vitalitást, a dolgok, a helyzet helyes felbecsülését, a megfontoltságot, de ha kell, képes kockára tenni személyes, szubjektív bíztonságát, egészségét. Nem halálszeretet, nem életmegvetés, nem is adrenalin túlfűtöttség, hanem inkább álhatatosság. A gonosz túlerejével szemben nem passzívan viselkedik, hanem kitart a jó mellett. Így bizonytalanítja a gonosz megfélemlító támadását. Az életbe belefáradt közömbösség nem képes a bátorságra. Ez az erény a végsőket tartja szem előtt, – mondja Joseph Pieper. A bátor ember ezért türelmes. Képes kivárni a megfelelő pillanatot. „Úgy küldelek titelet mint bárányokat a farkasok közé”, mondja Urunk Jézus. És nem törődik bele sorsába, hanem küzd az igaztalanság, a jogsértés ellen. Belső szabadság jellemzi, ami éppen tartásával képes megtörni támadója erejét.

         A lelki erősség erénye felvértez arra, hogy ne futamodjunk meg a kihívások elől, ne adjuk fel az első alkalommal, amikor nekünk keresztbe tettek, hanem küzdünk tovább, Isten országának „jogaiért”.(Madách: „ember küzdj és bízva bízzál!”)

    A lelki erősség nem természetes bátorság. Inkább egyfajta többlethelytállás, kitartás, amelyet kegyelemként kapunk, ha hűségesek maradunk. „Nem a saját kardjukkal hódították meg a földet; nem a saját karjuk szerezte a győzelmet; a te jobbod volt az, hatalmas karod; fényességes arcod, mert szeretted őket.”(44. Zsoltár)

      A bátorság-lelki erősség erényével felvértezve ki tudsz, ki lehet, ki kell lépned a kényelmed biztonsági zónájából, kockára kell, hogy tedd néha közvetlen jólétedet, jóhíredet, görcsös énhez kötöttségedet, beteges szorongásig fajuló biztonságvágyadat, be kell, hogy merészkedj ebbe a fájdalmas éjszakába – s ez már magában rejti az örök élet győzelmét is.(J.P) Csak az örök élet reménye a döntő. Aki már került igazán kritikus helyzetbe, és bátornak bizonyult, az már tudja, hogy mi a remény.

•          Lelkierő nélkül nincs bátorság.
•          De bátorságra vall-e az árulkodás vagy a feljelentés?
•           Mihez kell több bátorság: meg-(ki) mondani, vagy titokban tartani?
•          Engedni vagy ellenállni a kísértésnek?
•          Szorult helyzetben megfutamodni, vagy kitartani? 
•          Miért erény a halált megvető hősiesség?
•          Mikor van szükség lélekjelenlétre?
•          Miért kell, vagy lehet-e kompromisszumot kötni erkölcsi kérdésekben?
•          A kis és nagy megalkuvások mennyiben tükrözik erkölcsi nagyságunkat?

7.   Zárszó

Két megállapítással zárnék. Egyiket teológus írta le, a másikat egy hitoktató.

Nyíri Tamás: „Nem húzhatók Jézusra korának sémái: egyaránt provokálja a jobb és baloldalt, közelebb van Istenhez, mint a papok (a hivatásos közvetítők), a világtól függetlenebb, mint az aszkéták (az elidegenedés elleni törekvés nem okoz nála másféle elidegenedést), erkölcsösebb, mint a moralisták, bár nyomát sem találjuk nála a „rosszhiszeműségnek”, s forradalmibb a forradalmároknál; az ellenségszeretet parancsa (Mt 5,38) Összeroppantja a szemet szemért, fogat fogért ördögi körét. Nem az intézményes berendezkedést, hanem Isten akaratát tekinti a legfőbb és közvetlen erkölcsi normának…Jézusban teljesen fedi a gyakorlat az elméletet, a szeretet a szabadságot.”

Éva Petrik: „Mindig tiltani és parancsolni, vagy egészen elengedni a gyeplőt, igen kényelmes dolog. Lényegesen megerőltetőbb, ha a gyermek iránti szeretetből minden alkalommal külön döntjük el, hogy mit lehet tőlük elvárni, megkívánni, és mennyire kell következetesnek maradnunk. Lehet-e vajon itt-ott kivételt tenni, meglepetést készíteni, vagy éppen szemet hunyni egy kis hiba felett…? Isten a szeretet, de nem teljesíti minden kívánságunkat. Isten bíró, de nemcsak igazságosan ítél, hanem irgalmasan is. Hogyan higgyék ezt el gyermekeink és hogyan éljenek eszerint, ha nem tapasztalják mindezt odahaza?” „Biztos, hogy főleg a kisgyermekeket ellenőrizni kell…De arra, hogy magabiztos és önálló legyen, már korán lehetőséget kell nyújtani…Ha valakit komolyan veszünk, megbízunk benne és aggódunk is érte. – Isten mindent tud, de nem kém. Isten mindenható, de szabad akaratot ad az embernek” „Elvhűség és tolerancia nemcsak létezhet egyidejűleg, hanem feltételezik is egymást. Akinek nincsenek elvei, nem foglalhat állást másokkal szemben sem. Akiben nincs türelem, és mások véleményét meg sem hallgatja, azt a gyanút kelti, hogy attól fél, maga is elbukik”

Felhasznált források:

1. A Keresztény Szellemiség Lexikona, SZIT Bp. 1993.

2. Bolberitz Pál: Igazság vagy Szeretet? – Vasár- és ünnepnapi szentbeszédek a „C” liturgikus év szerint, SZIT Bp. 2010.

3. Joseph Pieper: A négy sarkalatos erény – XX. Századi Keresztény Gondolkodók 10. Vigília Bp. 1996.

4. Magyar Katolikus Lexikon III.Kötet ÉHI-GAR, Bp. SZIT, 1997.

5. Timothy Radclyffe: Vesd bele magad! – Élet a keresztség és a bérmálás kegyelmeiben, Vigília Bp. 2013.

6. Újra néven nevezzük – erények a közéletben, Az idők jelei – KÉSZ, MPEE, PBK kiadása, 2018.

  Elhangzott 2019. március 29-én, Csíkszeredában,  A   Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadássorozat   keretében  (233. előadás). 

[1] https://www.szepi.hu/irodalom/kedvenc/kc_158.html#p3.

LINKEK: 

https://eszm.ro/2019/03/31/az-ajto-negy-sarka-a-sarkalatos-erenyekrol/