Keresés
 
 
Megtekintve: 717 alkalommal
Alkalmi írások - Publicisztika - közélet

Kétségek közt

 

Kétségek közt

 

       Jean Buridan Bethune (1300-1359) középkori skolasztikus, a párizsi egyetem rektora, előadásain gyakran beszélt egy szamárról, ami előtt három köteg széna volt ugyanolyan mennyiségben, minőségben, egyenlő távolságban, nem messze a kúttól. A szamár annyira elbizonytalanodott, hogy nem tudott választani a kötegek között, ill. hogy mivel kezdje, egyen-e vagy igyék előbb, így éhen és szomjan pusztult. Mi is sokszor vagyunk így, nemcsak mert nem merünk kockáztatni, vagy félünk a következményektől, hanem mert sokszor mindenik választás jót ígér, és szívünkben, agyunkban sem egyértelmű, hogy melyikkel járunk jobban…

       Csapongunk a végletek között, szétfeszítenek vágyaink, s elbizonytalanodva őrlődünk kétségeink közt: mitévők legyünk?… Sőt, van eset, hogy ugyanazt a személyt, tárgyat-vágyat egyszerre szeretjük és gyűlöljük, mint ahogyan az ellentmondásos szerelem halhatatlan példája mutatja, amelyben a latin C. V. Catullus szenvedélyét jelzi a csapodár Lesbia iránt: "Gyűlölök és szeretek. Mért? Nem tudom én se, de érzem: így van ez, és a szívem élve keresztre feszít." (Szabó Lőrinc ford.)

       Érzelmeink ritkán egyszerűek és egyértelműek. Megesik, hogy egyik szemünk sír, a másik nevet. Ebben a kétértelmű lelkiállapotban öröm és bánat, vágyódás és rettegés, gyönyörűség és fájdalom, stb. keveredhet. A mindennapi tapasztalat is azt sugallja, hogy az ember megosztott. Kettősségek, ellentmondások csapdájában, páros fogságában él, sokszor nem tudva, melyiket válassza. Pedig a rossz döntés is jobb, mint a bizonytalanság.

       Valóságos vagy kitalált, elvont vagy konkrét, humán vagy reál, elméleti vagy gyakorlati, cselekvő vagy szenvedő, személyes vagy tárgyilagos, szép vagy csúnya, férfi vagy nő, falusi vagy városi, kicsi és nagy, kinn és benn, fent és lent, kövér vagy sovány, látható vagy rejtett(láthatatlan), fizikai vagy szellemi , testi vagy lelki, jó vagy rossz, szép vagy csúnya, fény vagy árnyék, ideges vagy nyugodt, beteg vagy egészséges, öröm vagy bánat, bal vagy jobb, civil vagy hivatásos, szent vagy profán, ünnep vagy hétköznap, szegény vagy gazdag, élet vagy halál…

       Fentiek kioltják vagy kiegészítik egymást? Nemde két fél egy egész?! Mindkettő  ugyanannak az egynek a fele - fele része… Tulajdonképpen nem vagy-vagy, hanem is-is.

       Egyszer padlón vagyunk, máskor pedig madarat lehetne fogatni velünk. Azok is mi vagyunk,  akik amikor haragszunk toporzékolunk, dühbe gurulunk, de azok is,  akik amikor tapintatosak és gyöngédek, becsületesek vagy akár csibészek is. A szent szintúgy bennünk lakik mint a gazember.

       A kérdés adott: mit kezdünk vele, elnyomjuk, elfojtjuk, letagadjuk, megjátsszuk magunkat, mintha nem lenne, vagy szembenézünk lelkünk bugyrainak sokféle, sötét, vagy világosabb, nyilvánosság elé való részével?  Benső énünk minden rétege hozzánk tartozik, nincs értelme úgy tenni, mintha nem vennénk róla tudomást.

       Olyan könnyen ítéletet mondunk másokról, vagy megbotránkozunk bennük. Olyan könnyen beskatulyázunk embereket - mellettünk élőket, házastársat, vezetőket -, s ha személyiségük más oldala villan fel, megütközünk, kiábrándulunk, csalódunk, egyenesen elutasítjuk őket. Holott akkor is ugyanarról az emberről van szó. Miért ne férne meg bennünk a jó és a gonosz, miközben persze mindent meg kéne tenni, hogy kevesebb legyen a rosszból és több a jóból? A konkoly és a búza együtt növekszik lelkünk szántóföldjén is (Mt 13, 24-43). Kétféle törvényt érzek magamban, írja Szent Pál a rómaiaknak (7, 14-25). Bár a jót szeretné tenni, a rosszra áll készen. Tudatában van ennek a belső meghasonlottságnak, amit az áteredő bűn okozott.  Egyfajta kettősség, a test-lélek, az ösztönök és a szellem küzdelme kíséri végig az embert. Az ősbűn óta ez a szkizofrénia, ez a lelki tudathasadás mindannyiunk sajátja, együtt kell élnünk vele.

        Sárból és napsugárból gyúrt össze minket az Úr (Madách: Az ember tragédiája 15. rész).Alattunk a föld, fölöttünk az ég s bennünk a létra (Weöres Sándor). A föld anyagából teremtett Isten, s az Élet leheletét „fújta orrunkba”.  Még Isten angyalai sem tökéletesek, mert nincs testük… Csak Isten a hibátlan. A teremtmények nem azok… De a teremtmények közül csak az ember van olyan kiváltságos helyzetben, hogy korrigálhatja magát, küzdhet a benne és a körülötte lévő rossz ellen.  A különleges isteni hátszéllel, háttérsegítséggel, a kegyelemmel karöltve megerősítheti akaratát, megedződhet a jóban, képes döntéseibe, gondolkodásába, életvitelébe beleégetni, belevinni ezt az isteni többletet. Ez a szentté válás útja.

        Nem arról van szó, hogy, hogy elmaszatoljuk a jó és a rossz közti különbséget, nem kiegyezés ez, hanem amikor a csiga gyönggyé szereti a kavicsot. Amikor nem letagadjuk, nem elfojtjuk, nem szépítgetjük a bennünk lévő rosszat, amikor nem a fellegekben járunk, nem pánikolunk amiatt, hogy ez azért sok, vagy lehetetlen, hanem szembenézünk vele, és tényként kezeljük. S akkor elkerüljük a kétszínűség, az önmegjátszás csapdáját. 

      Ugyan elveszítettük a belső összhangot, a paradicsomi harmóniát, de a vágy utána mindig is megmaradt. Csodálatosan tanúskodnak erről az általános emberi tapasztalatról a különféle vallások. Ezért van létjogosultsága az erkölcsi küzdelemnek, az önnevelésnek, hogy személyiségünket állandóan neveljük és alakítsuk. Az ember változhat, javulhat. Felülbírálhatja eddigi életét, felülírhatja jellemét és csiszolgathatja. Ha megtapasztalta az ingyenes szeretetet, a létét átölelő irgalmat, újjászületik, szárnyakat kap. Ezért kiált fel örömében Pál apostol is, ezért szakad fel belőle az örömhír: milyen jó, hogy van egy Krisztusunk, aki megszerezte a mennyország belépőjegyét!

      A pálfordulás mindannyiunk lehetősége, sőt kötelessége. Éljünk vele. Inkább az a tiszteletreméltó valakiben, ha sikerült megváltoznia, és jobb belátásra tért, mintsem megátalkodva a rosszban kizárja magát az üdvösségről. De ehhez nekünk is bizalmat kell szavaznunk a változásra, esélyt adni magunknak és másoknak a szeretetben való felzárkózásra.

      Önmeghasonlásunkat, lelki széttöredezettségünket vegyük észre, s próbáljuk egyben, egészben látni magunkat és életünket. Ehhez kapunk segítséget, ha ápoljuk az Istennel való kapcsolatot. Akkor nem veszünk el a részletekben, akkor nem ijeszt meg sem egy jellemhibánk, sem egyéb hiányunk, melynek korlátaiba ütköztünk. Az igyekezet pedig előbb vagy utóbb, de meghozza gyümölcsét.

 LINK: 

http://www.napsziget.hu/akt-852.htm




« vissza
 
 





btz webdesign