Keresés
 
 
Megtekintve: 467 alkalommal
Alkalmi írások - Ünnepi beszédek

Ezüstmisés gondolatok Húsvét 5. Vasárnapjára, A. év

Ne nyugtalankodjék szívetek...!

 

Miért szoktunk nyugtalankodni?

  • nem ismerjük a jövőt,

  • az élet feszültségei elbizonytalanítanak,

  • ha valami nem sikerül,

  • ha bizonytalan  egy döntésünk kimenetele,

  • nem tudjuk mi vár ránk,

  • furdal a lelkiismeret (nehogy elkapjanak, vajon elég jól csináltuk-e, megjön-e a kedvező hatása, stb.)

  • vágyunk valami újra, szokatlanra, de nem  jön össze olyan hamar, ahogyan szeretnénk,

  • nyugtalanítanak a bűnök (az önzés, irigység, amelyeket nem vallunk be sokszor magunknak sem, amelyekkel még nem számoltunk el, kapzsi sóvárgások,            vagy amikor másokat megbántottunk, s nem kértünk bocsánatot...)

  • nyugtalanok vagyunk, ha nem tudjuk mi az oka betegségünknek...

  • nyugtalanok vagyunk akkor is, ha nem bízunk a másikban, s emiatt nem feltételezünk jót róla...

A világban látott rossz példák, igazságtalanságok, erőszak, elnyomás csak felizgatnak, elbizonytalanítanak, nyugtalanítanak, kirángatják gyökereineket, - így lesz minden viszonylagos, így válunk gyanakvóvá, értetlenkedünk - és közben elárvulunk, magányosokká, az ördög számára kiszolgáltatottakká válunk.

Ilyenkor feszültek, stresszesek vagyunk, belső elégedetlenség, örömtelenség, pánik vesz erőt rajtunk, levertség nyomaszt, zaklatottak vagyunk, keressük a kiutat: elnyomjuk, elfojtjuk a lelkiismeret hangját, vagy menekülünk valamibe, esetleg otthagyjuk a megszokottat és máshol keresgélünk, újfajta vigaszokat próbálunk ki, hátha lenyugszunk, vagy elfojtjuk a  belső égető érzést. De az is lehet, hogy feszít valami vágy a nyugtalanság mögött (kipróbálni új recepteket, módszereket, felfedezéseket, innovációkat...), unalmassá válnak a hagyományok, szeretnénk kísérletezni modernebb eszközökkel, szempontokkal is, részben a nyugtalanság miatt, részben azért, nehogy „lemaradjunk a fejlődésről...”. Közben meg felkorbácsoljuk életünk, lelkünk állóvizeit. „Nyugtalan a mi szívünk, míg meg nem nyugszik benned, Istenünk”- mondja Szent Ágoston.

Szent Ignác szerint a gyümölcs, az eredmény  eldönti, milyen szellemtől, milyen lélektől  érkezik a nyugtalanító sugalmazás.

A gonosz lélek nyugtalanító  kísértése, folytonos elégedetlenséget, szembenállást, kritikát, védekezést, ellenállást szül. A Szentlélek nyugtalanító, felkavaró sugallata előre lendít, hogy keressük az újban, a naprakészben, a friss, éltető erőt, dinamikát, vitalitást, életkedvet, egyszóval Isten akaratát, hogy ezáltal fejlődjünk, előrelépjünk. Hogy ne csontosodjunk meg abban amit birtoklunk, amit már ismerünk. Az új felismerések, ötletek, módszerek töltsék meg élettel az elavult, lejárt szavatosságú megoldásokat, hiszen Isten jelen van, nem ment nyugdíjba, nem évül el, nem lesz elavult az ő tanítása és szeretete.

Jézus tanítása - ne nyugtalankodjék szívetek - erre is vonatkozik. Ha benne találja meg nyugalmát a lelkünk, akkor lesz egy biztonságérzetünk, egy fogódzónk.

Ő nem szorongatni akart, nem szeretne elbizonytalanítani, hanem, ellenkezőleg: ebben a folyton változó, izgága, csapongó, elköteleződni nem akaró, ezzel a szüntelenül új élményekkel, ingerekkel bombázó, mindent azonnal élvezni, kipróbálni, megkóstólni akaró világban: egy biztos csillag életünk egén, sőt maga az út, az igazság amit meg kell értenünk, amin járnunk kell, sőt Ő maga az Élet is, amely egyre inkább eltölt, ha engedjük, ha hagyjuk, ha keressük. Azt sugallja, hogy ha ráhagyatkozunk, őt tesszük meg életünk szegletkövének, akkor nem kell állandóan nyugtalankodnunk. Bármennyire is szalad az idő, vagy elkopnak a világ -ma modernnek hitt- megvalósításai. Vannak ugyanis örökérvényű igazságok, értékek, törvények, amelyeket nem kell lecserélni. Isten állandóan jelen van, őt nem kell megváltoztatni, frissíteni, nem kell attól tartanunk, hogy ha hozzá tartozunk, akkor a többiek, vagy a többség kivet magából, hiszen Ő mindannyiunk mennyei Atyja.  Csak bízzuk rá életünk menedzselését. Életstílust, életformát, értékrendet ajánl, bizalmat akar gerjeszteni bennünk - ne legyen gyanús, amit mond vagy tesz, hiszen Isten szeretetéből élünk. És ez a megnyugtató a jövőt illetően is.

Csaba testvér nemrég járt Irakban, a megfélemlített és üldözött  keresztény arabok, a többszáz lerombolt keresztény templom között. Ő  mondta el a következőket:

„Bementünk egy asszír katolikus székesegyházba, ahol látható volt, hogy ott lőttek célba: tele van golyóval, én is felvettem egyet, de visszatettem, hátha a repülőn idegesek lettek volna miatta. Filmekből látjuk, hogy egy hajszálból kiderítik, ki volt a gyilkos. Itt rengeteg embert megöltek, sportcsarnokokat, templomokat romboltak le, a golyókon talán még az is rajta van, ki gyártotta. Mégsem járnak utána. Vajon miért pusztítanak el mindent? Láttuk a templom romjait, valamikor itt imádkoztak, énekeltek. Évszázadokat túlélt, és az emberi balgaság áldozata lett… A templomban minden szét volt lőve, az ablakkeret, az ambó tele volt lövésnyomokkal, a hangszerek, a szobrok is… Kalapáccsal szétverték a keresztet. Megrázó látni ezeket a megrongált szobrokat, a szétlőtt templomtornyot. Az asszír katolikusok csodaszép fehér márvánnyal borított székesegyházában még a falat is leöntötték fáradt olajjal, meg is gyújtották, hol megégett, hol csak lefolyt a falakon. Elégett, összetört törmelék félrelapátolva… Golyó az oltárban, az angyalt ábrázoló dombormű szárnyán… Az asszír ortodox szeminárium felégett, nem működik. Szétlőtt, imádkozó Mária-szobrot láttunk a szeminárium előtt. Nagy, kihalt város, megy az ember az úton, és senki nincs, minden ház ki van égve. Süt a nap, csiripelnek a madarak, és sehol senki… Az Iszlám Állam katonái által írt feliratok a falakon – fiatal fiúk, akik nyomot akarnak hagyni maguk után-, nemcsak festékkel, hanem bombákkal, golyószórókkal… Lakóház a templom mellett, belső udvarral, szőlőlugassal, milyen szép kis világ lehetett! Vajon hol vannak a lakóik, vissza tudnak térni ide? A romok között kávéfőző, palacsintasütő… Elmondták, hogy több száz ember volt itt, aki dialízisen élt – ők lettek a háború első áldozatai, hiszen ilyenkor megszűnik a kórházi ellátás, és végül nem marad más, csak az üszkös fal, a szegénység, a bűn, az erőszak… Az ember itt csak imádkozni tud, a Jóisten áldását kérheti, töltse be az itt élő emberek szívét, töltse be ezt a tájat. Tavasz van, esett az eső, szép zöld minden, minden föld be van vetve. Ez a remény.”

Ezért a reményért adok hálát Istennek én is, ma, köztetek. Mert a hittel, az iránta való szeretetettel együtt nekem is megadta, és egy percig sem vonta vissza eddigi életem során. Erről akarok tanuságot tenni itt, szülőfalumban, Szépvízen is. Hogy bátorítsalak titeket. Ezt az örömet hoztam, hogy megosszam veletek.

Vannak olyan elképzelések a papi életről, hogy az egy kényelmes életforma. Életfogytig megvan a munkahely, anyagilag be van biztosítva, biztos karrier áll előtte, az emberek előre köszönnek, munkahelye a falu legszebb épülete, biztos az ebédje, a fiatalok és a nők körülrajongják, neki nem parancsol senki, mindig övé az utolsó szó, olyan hatalom birtokosa, amelynek senki sem tud ellenállni...stb. Ezeket, a hamis képeket sokszor a gyakorlat is erősíti, főleg a hagyományos, katolikus vidékeken, de a szórványnak is megvan az előnye, mert a kicsi nyáj összetart, és papjukat tenyerükön hordozzák. Szent Pál apostol azonban, a filippieknek ezeket írja: „nekünk olyan főpapunk van, aki szolgai alakot öltött, kiüresítette magát, és engedelmes lett a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt.”

A pap valójában: a lélek embere, prófétai szerepe van, hiszen közénk hozza (mondja, éli, hirdeti, felmutatja) a természetfelettit. Megkedvelteti az Istenhez tartozás tapasztalatát. Krisztus követségében járva segít áthidalni a szakadékot Isten s az ember között. Isten szeretetének tanúja, a lelki hatalom birtokosa, az Oltáriszentség őre, közvetítő a földi és égi világ között, a közösség vezetője, az imádság és a Lélek embere, lelki sebeket gyógyító, a családok támogatója, a szeretet tanuságtevője, Isten irgalmának eszköze, Igéjének szócsöve, híd Isten és az emberek között, áldások osztója, a mennyei liturgia ünneplője, az isteni titkok továbbítója, a kegyelmek kiosztója, Krisztus világosságának fáklyája a bűn sötétjében...- de mindenekelőtt ember, akit Isten hívása elragadott, magával sodort, mint Illést, és az a dolga, hogy ezt másokkal is megossza. Nem magára büszke, nem érdem ez, hanem kincs, amelyet őrizni kell, felelősség, amelyért meg kell szenvedni és mindent odaadni.

Ezért adok hálát veletek együtt, hogy Isten belevont engem is ebbe a felfoghatatlan kalandba, és megengedte, hogy megtapasztaljam irgalmas szeretetét. Kérlek imádkozzatok értem, ahogyan én is mindig szívemben hordozom szülőfalum minden lakóját.

Legyen áldott az Ő neve!

A Szépvízen, 2017. május 14.-ei ezüstmisén elhangzott prédikáció szerkesztett változata

LINKEK:

 

 




« vissza
 
 





btz webdesign