Keresés
 
 
Megtekintve: 1073 alkalommal
Alkalmi írások - Ünnepi beszédek

Örülni, de minek?

Örülni, de minek?[1]

(Gondolatok a 2016-os ökumenikus imahétre)

 

 

Mottó:

 „tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy egyetértetek ...”, „hogy örömöm legyen bennetek, és így örömötök teljes legyen...” (Fil 2, 1-5, Ján 15, 9-12)

Kedves testvérek!

         A napokban a tömegtájékoztatási eszközök hírül adták, hogy a román főügyészség megvizsgálná azokat „irodalmi alkotásokat”, doktori dolgozatokat, amelyek az utóbbi években a romániai börtönökben keletkeztek. Ezek java részét részét szabadságuktól megfosztott és elítélt, korrupt politikusok „követték el”... Kiderült, hogy a törvény szerint, mely 1969 óta van érvényben, egy „tudományos dolgozat” vagy könyv megírásáért  30 nappal csökkentik az elítéltek fogvatartási idejét, s mivel a „delikvens” úgymond szellemi munkát végzett s ilymódon  jelét adta megjavulásának, hamarább szabadulhat. Az utóbbi időben annyi nyakkendős bűnöző élt ezen „jogával”, hogy csak 2015-ben 331 „tudományos” munka született. Volt olyan személy, aki 300 nappal csökkentette büntetését, és olyan is akadt aki egy év alatt tíz könyvet adott ki. Egyébként, ha az országosan bebörtönzöttek számát nézzük (vannak vagy 30 ezren),  elenyésző az a 200 „értelmiségi”, aki nem ül hiába bent sem...(V.ö. Krónika napilap, 2016. január 8-10., 12., 13.-i számai)

1. Miért mondtam el ezeket? Mert az idei ökumenikus imahét mára kijelölt igéje szerint (Fillippiekhez írt levél) adódik a párhuzam: Szent Pál is börtönből írja  ezt a levelet! Efezusban tartották fogva, még nem volt világos, hogyan alakul a pere. Meglehetősen furcsa számunkra, hogy ennek a rideg fogságban íródott levélnek a témája az öröm.  A fogság nyomasztó helyzetét felülírja a belső öröm. A Jézus megváltása fölötti öröm, amely nagyobb a külső, vesékig ható szorongattatásnál.

         A filippiekhez írt levél Szent Pál legszemélyesebb levele. Átsüt rajta az a ragaszkodó szeretet, amellyel őket a szívén hordozta. Ők voltak az első egyházközség, az első gyülekezet, amelyet életre hívott Európában. A várost II. Fülöp makedón király alapította Kr. e. 158-ban. 148-ban a római provinciához csatolták, a Keletet Nyugattal összekötő kereskedelmi útvonal egyik gócpontja lett. Octavianus és Antonius itt győzte le Caesar gyilkosait, Brutust és Cassiust. Antonius római veterán katonákkal népesítette be a várost.

         Az apostol Kr. u. 50-ben érkezett Filippibe, ahol egy gazdag bíborárus asszony, Lydia befogadta házába és később is támogatta anyagilag.   Az apostol nem azért írja levelét a filippieknek hogy emiatt csökkentsék a büntetését, és azért sem, hogy sajnálják őt vagy együtt érezzenek vele. Mégcsak nem is büntetésnek érzi a foglyul ejtett állapotát, hiszen örömmel szenved Krisztusért... Ebből a cenzurázatlan levélből kitűnik, hogy a fogságból, a börtönből is azokra gondol, akiket Krisztus rábízott. Nem saját szenvedésével van elfoglalva, nem saját jövőjéért, egzisztenciájáért aggódik, nem sajnáltatja magát, és nem mozgat meg minden követ, hogy kiszabadítsák. Ügyét az Úrra bízta. Ő benn is szabad ember. Szíve csordultig van örömmel.

         Igen testvéreim! Ezt teszi velünk az öröm! Ha nem vagyunk bűneink, szenvedélyeink, vágyaink, elvárásaink, csalódásaink, hiányaink foglyai... Mert az igazi rabság, nem az, ha valakit lecsuknak, mert nem fizette be a teljes jövedelmi adóját...

         Minek tudunk igazából örülni? Szoktunk-e hálát adni, amikor semmink sincs, ami anyagi vagy létbiztonságot adna, de tudjuk, hogy Isten akkor is velünk van? Figyeltük-e meg mikor vannak jó napjaink? Amikor örömmel, derűsen, hálával, ajándékként szemléljük mindazt, amit Isten aznap elénk ad... Próbáltuk-e meg néha Szent Pál szavainak fényében szemlélni béklyóinkat, bilincseinket? Minek vagyunk lekötelezve? Ki, vagy mi tart minket fogva?

         Szent Pál örömének oka, melyet minden szenvedés, irigység ellenére érez, az a remény, hogy Krisztus vele van. Nem hagyja őt megszégyenülni. Számára akár a halál is nyereség lesz, ezért szíve tele van bizakodással és örömmel. Megtapasztalta a belső szabadságot és a lelki nyugamat.  Számára nem a természetes élet a meghatározó, hanem a természetfölötti. Ami Krisztussal teljesedik ki. Ez ad okot örömre. Ezért nem lehet őt megfélemlíteni. Hiszen már kitágult a horizontja, nem lehet őt holmi földi dolgokkal, még saját egzisztenciájával, vagy külső szabadságával sem zsarolni...

         Nemde, sokszor nemcsak a kegyetlen valóság, de félelmeink is lehervasztják örömünket. Depresszív hangulatok játékának eszközei leszünk, attól függően tudunk örülni, hogyan érezzük magunkat, fáj-e valamink vagy nem... Ám ha megszabadulnánk a megfelelési s teljesítménykényszerektől, ha el tudnánk fogadni, hogy szeretteink ily módon örülnek nekünk, ahogy vagyunk, s ugyanígy, ha mi is el tudnánk, így, ilyennek fogadni őket, és örülni tudnánk jelenlétüknek akkor valóban sokkal nagyobb belső szabadságra tennénk szert.

2. Búcsúbeszédében Jézus így szólt: Ezeket azért mondtam, hogy örömöm bennetek legyen, s örömetek ezzel teljesd legyen...

Mi az öröm?

         Végigpásztázva gyermekkorom örömeit, rájöttem: elsősorban akkor, annak örültem igazán, amikor ajándékot kaptam. Amikor valami régi álmom vált valóra. Emlékszem, milyen különleges érzés volt megvásárolni és összeszerelni az első biciklit. Mivel beteljesült a vágyam, kikívánkozott belőlem az öröm, télvíz idején, araszos hóban, több mint két kilométert karikáztam felszegből le a központig, hogy mindenkinek eldicsekedhessek vele. Ugyanígy hízott a májam akkor is, amikor édesapám legelőször felültetett maga mellé a bakra, s kezembe adta a gyeplőt, hogy most magam hajtsam a lovakat. Azt sem felejtem el, milyen jólesett, mikor az általam kiválasztott és megfaragott ostornyélre szerelte fel az ostort, csak úgy dagadt a mellem az örömtől s a büszkeségtől...

   Ugyanígy örültem akkor is, amikor úgy vihettem be a házba egy vödör vizet a kútról, hogy az nem loccsant ki. Jóleső érzés fogott el, amikor úgy szavalhattam el egy verset, hogy abba nem sültem bele. Úgy szaladtam hazafelé, majd kiugrottam a bőrömből örömemben, hogy elújságoljam a jó feleletért kapott tízest. De arra is emlékszem, mint fiatal suhanc ministránsok, milyen szívest-örömest segítettünk begyújtani az iskola takarítónőjének az adventi hajnali misék után, hogy cipeltük, hordtuk a ládákba a fát, a kokszot, mert még a többiek előtt bent lehettünk az osztályban és bemehettünk a tanáriba is...

         Boldog voltam, ha a tanító bácsi megdicsért. Könnyen kapható voltam arra is, hogy az iskolai kórusban szerepeljek, mert előszeretettel és szívesen énekeltem. Már otthon, a családban megtanultuk: örüljünk mindannak, ami szép, örüljünk a másik sikerének, amit nehéz munkával, izzadsággal „állítottunk meg” – meg aztán az egyszerű, de finom ételeknek, az együttjátszás izgalmának, a kevés, de annál értékesebb tárgyainknak –, ugyanakkor annak is, hogy másoknak örömet szerezhettünk, hogy megoszthattuk egymással mindazt, amink van.

   Testvérekül ugyan sokszor összekocódtunk az ajándékok miatt, a másiké inkább érdekelt, és méregettük: az övé miért jobb, neki hogyhogy több jutott?... A szomszéd fájáról lelopott gyümölcs is lehetett finom, jólesett a titkos öröm is, – amolyan gyerekes csínytevésnek fogtuk fel –, de íze szánkban mégis megkeseredett...Ilyenkor általában felmerült a kérdés: hogyan tudsz tiszta szívvel örülni valaminek, amikor úgy tettél szert rá, hogy közben végig érezted a lelkifurdalást...?

         Ahogy az ember kinő a gyermekkorból, néha keserves tapasztalatok birtokában ébred rá arra is, hogy öröme nem mindig teljes. Nem mindig tiszta. Örömeinket gyakran beárnyékolja az önzés, a hátsó szándék, az elégedetlenség, az irigység – magyarán a bűn.

         Viszont vannak örömteli, igaz pillanataink, napjaink is. Gondoljunk azokra az életélményekre, amikor tiszta szívből tudunk örülni valaminek, kortól függetlenül. Ha ránk mosolyog az eladó a boltban, ha a borongós idő után kisüt a nap, ha önfeledten játszadozó gyermeket látunk, amikor a hétköznapok apró kis dolgainak örvendeni tudunk, esetleg táncra perdülünk, dalra fakadunk jókedvünkben. Amikor feldob egy jó hír, egy meglepetés, egy rég várt találkozás. Ez nem olcsó örömködés, ahogyan a mai szlengben fogalmaznak a fiatalok. Mert érezzük, hogy amikor örülünk, testünk-lelkünk megelevenedik. A betegségből is hamarabb gyógyulunk.

         Az öröm mozgásba hozza immunrendszerünket, lazítja a testet, növeli ellenálló erejét. A legjobb terápia a reményvesztettség, a búskomorság ellen. Rést üt a szomorúság, a levertség sötét falán, és beengedi a fényt, a világosságot...

         Az igazi öröm: ajándék. Adatik. Ingyen kapjuk, csak úgy. Nem lehet megvásárolni, megtervezni, kiérdemelni, bespájzolni. Ez Isten titokzatos JELEN-létének egyik jele... Az igazi öröm isteni eredetű: a szeretet édestestvére. Maga Isten a forrása. Ezért csak akkor tudunk örülni, ha lelkünk is rendben van, tiszta, és kapcsolatban van a Forrással.

A Szentírásban háromszáznál is több helyen olvasunk az örömről.

         Csak az Ószövetségben több mint kétszázszor szerepel. Se szeri se száma azoknak a textusoknak, hol Teremtő és teremtmény együtt örül, egymásnak. Örvendtem, amikor azt mondták nekem, az Úr házába megyünk -mondja a zsoltáros. Ujjongva áldom én, Isten szent nevét,... Örömmel merítsetek vizet, szabadítónk forrásaiból,... Örvendezzetek igazak az Úrban, az igazakhoz illik a dicséret,... Boldog az a nép, mely tud ünnepelni, és arcod fényében járhat Uram, egész nap örvendeznek és ujjonganak igazságod miatt,...- és sorolhatnánk hosszasan.  

         Örvend a bibliai ember a munkának, a feleségének, a finom falatoknak, a jó bornak, az esőnek, az aratásnak, a szerelemnek, a barátságnak, a nemiségnek, a gyermekeinek, a másik emberben rejlő jóakaratnak, az egészségnek, az Úrral kötött szövetségnek, s annak, hogy mindig bízhat Istenben. Az Úr Jézus evangéliuma is örömhírt jelent. Ettől boldog a keresztény ember. Ez az öröm járja át istentiszteletünket, egyházi évünket, közösségi imáinkat. Ez szolgál támaszul a nehéz időkben, a könnyek s a szenvedés közepette is.

Az öröm nem tud otthon ülni. Kiárad, osztja magát és osztozik mások örömében.

 

Testvéreim!

         Az az öröm, amiről Jézus beszél az utolsó vacsorán nem földi öröm, hanem Isten öröme. Jézus örül, hogy átadhatja azt az Atyától jövő szeretetet nekünk, barátainak. Isten nem magának örül, hanem annak, hogy megoszthatja velünk örömét. Értünk lett emberré, a mi üdvösségünkért. S a mi örömünk is akkor lesz teljes, akkor leszünk igazán boldogok, ha belefolyunk ebbe az isteni örömbe. Annak örüljetek, hogy nevetek fel van írva a mennyekben -mondja Urunk Jézus. Inkább ennek örüljünk, mintsem tele pénztárcánknak vagy személyes, üzleti sikereinknek. Ne mesterséges ajzószerekkel doppingoljuk fel kedélyállapotunkat, hanem örvendjünk konkrétan annak, akit szeretünk. És igyekezzünk szeretetünk jelét adni családtagjainknak, barátainknak, nemzetünknek, egyházunknak. Az öröm összeköttetést teremt embertársainkkal: gondolhatunk a zenés táncos mulatságokra, a közös élményekre.

         Osszuk meg az örömhírt szemmel látható módon azokkal is, akik sírnak, elkeseredettek, vagy életuntak. Legyünk hálásak minden apró, kapott jóért! Amikor dicsekszünk, ne magunkkal legyünk eltelve, hanem Istent dicsérjük, s az ő nagy tetteit – csak így erősödik s mélyül el az örömünk. Annak örüljünk, hogy a magunk módján, a magunk felekezetében, de közösen, mindannyian Krisztus művét építjük. Ne a feszültségeket gerjesszük, ne a hiányt tápláljuk, s a különbözőségeket hangsúlyozzuk, hanem fejezzük ki gyakran örömünket arról, milyen jó, hogy vagyunk s egymást erősíthetjük.

  Aquinói szent Tamás szerint az öröm sokszor fájdalomból és bajból születik meg, és könnyek között erősödik, de így lesz a szeretet gyümölcse.

Árpádházi Szent Erzsébet a középkor nagyasszonya mondja: „ahol szeretetet vet az ember, ott öröm sarjad.”

Kis Szent Teréz pedig ezt így toldja meg: „a mennyországban nem lesz közömbös tekintetű ember, mert mindenki arcára egyszer s mindenkorra kiül az öröm.”

Ez legyen családi, felekezetközi kapcsolataink mozgatórugója. Arra hivattunk, hogy Isten nagy tetteit hirdessük (1Pt 2, 9) – szól az idei ökumenikus hét mottója.

          Hát ezeket a tetteket „vállaljuk be”! Ezért menjünk ki az utcára, ezeket írjuk ki az újságba, ez legyen az igazi szenzáció, nem az, hogy hogy hol milyen robbantás volt, vagy hány migráns jött át a határon. Az Úrban örülni azt jelenti: átvesszük Jézus ízlését, szemléletmódját, életstílusát, értékrendjét, s az szerint alakítjuk saját egyéni és közösségi történelmünket.

 Így lesz áldás rajtunk, így töltjük be hivatásunkat. Ámen.

 [1]Elhangzott 2016. január 18-án, Marosvásárhelyen a kövesdombi Unitárius Templomban, az ökumenikus imahét második napján.

 

Imádság örömért

 

A mélységből kiáltok fel Hozzád!

Hallgass meg, Uram!

  • Taníts meg, hogyan kell könnyezni a meg nem érdemelt örömben, s hogyan kell örülni a megérdemelt könnyekben!
  • Adj erőt, hogy kevélységünk csillogását elhomályosítsuk, és az alázatosság szüntelenségét okosan csillogtassuk!
  • Taníts meg, hogyan kell a gyengékhez lehajolni, és hogyan kell a féktelen erővel szemben egyenesen állni!
  • Taníts szelíd szóra, ha bántások érnek, s őszinte mosolyra, ha jogtalanul dicsérnek!
  • Taníts meg lendülni, hogyha Rád találtunk, s hirtelen megállni, ha utat hibáztunk!
  • Ne add meg mindig, amit nagyon kérünk, taníts bátor lenni, amikor nagyon félünk!

 

Ajándékozz nekünk minden nap valami kis örömet!

Küldj hozzánk valakit, aki mosolyogni tud, aki vidító szóval érkezik és ragyogó szemmel nézi útjainkat.

         Add, hogy megérkezzék a régen várt levél, meggyógyuljon hőn szeretett barátunk, elsimuljon a régi félreértés. Mutass nekünk minden nap valami szépet: nyíló viragot, őszinte szeretetnyilvánulást, bátor embert, aki jót cselekszik, hogy lelkünk gazdagodjék és erősödjék a Te örömteli tetteid megtapasztalásában. Ámen.

 LINKEK:

http://www.erdelyimagyarok.com/profiles/blogs/r-lni-de-minek?xg_source=activity

https://eloszekelyfold.wordpress.com/2016/01/19/orulni-de-minek-gondolatok-az-idei-okumenikus-imahetre/

http://imalanc.ro/w/sebestyen-peter-orulni-de-minek-gondolatok-a-2016-os-okumenikus-imahetre/#more-9193




« vissza
 
 





btz webdesign