Keresés
 
 
Megtekintve: 794 alkalommal
Alkalmi írások - Ünnepi beszédek

Rabok legyünk, vagy szabadok?

Ökumenikus imanyolcad, 2018. január

 

Mottó: 

„Jobbod, Uram, dicső az erőtől!” (2Móz 15,6)

 

6. nap

Fil2, 1-4.: senki se a maga hasznát nézze…

Lk. 12, 13-21: őrizkedjetek a kapzsiságtól...

 Valaki megszólította a tömegből: ,,Mester, szólj testvéremnek, ossza meg velem az örökséget!’’ De ő elutasította: ,,Ember! Ki tett engem bíróvá vagy végrehajtóvá közöttetek?’’ Aztán így szólt hozzájuk: ,,Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete.’’ Példabeszédet is mondott nekik: ,,Egy gazdag embernek a földje bőséges termést hozott. Akkor így gondolkozott magában: ,,Mit tegyek? Nincs hová gyűjtsem a termést. Tudom már, mit teszek: Lebontom csűreimet és nagyobbakat építek, oda gyűjtöm a termést és minden vagyonomat. Aztán elégedetten mondom magamnak: Én lelkem! Van sok javad, sok évig elég; nyugodjál, egyél, igyál, élvezd az életet!'' Isten azonban így szólt hozzá: ,,Esztelen! Még az éjjel számon kérik tőled lelkedet. Kié lesz mindaz, amit szereztél?'' Így jár az, aki vagyont halmoz fel magának, ahelyett, hogy Istenben gazdagodnék.

Barátomtól tanultam a bölcsességet: ha soha nem mondasz nemet, gyengülnek az igenjeid.

Vajon Jézus mire mondott nemet? A gonoszra, nyilván. Utána meg leginkább arra a gazdagságra, amely gúzsba köt, ahelyett, hogy az életet szolgálná. Ezért is űzte ki az üzletelőket a templomból...

Evangéliumunkban Jézus elutasít egy embert, aki a testvérével szembeni követelését szeretné általa érvényesíteni, anyagi ügyleteibe kívánná bevonni. Nem vagyonjogi vitáról van szó, hanem az anyagiak bűvöletének veszélyéről.. Egyik kulcsszó a birtoklás vágya miatti függőség, másik a szabadság, a felszabadítottság.

Jézust nem gyanúsíthatjuk azzal, hogy nem állt ki a gyengék és kisemmizettek mellett. Azt sem lehet mondani, hogy a földi igazságosságot eleve szükségtelennek ítélte volna. Most azonban határozottan ellenáll. Jézus nem törekszik totális hatalomra. Nem akar minden problémát megoldani, inkább a bajok gyökerével törődik.

A zsidók törvényei szerint az idősebbik testvér örökölte a házhelyet, a telket, és az ingóságok kétharmadát. Gyakran történt meg, hogy adott esetben egy köztiszteletben álló törvénytudót kértek fel döntőbírónak. Ilyenről számol be Szent Lukács a mai evangéliumban. Jézus azonban elutasítja a konkrét ügyben kért „jogorvoslatot”, hisz neki nem ez a küldetése. Inkább a kapzsiság veszélyére hívja fel a hallgatóság figyelmét. Egy rögtönzött történettel ejti gondolkodóba a sértettet éppúgy, mint tanítványait. A történet szerint a busás haszonnal kecsegtető nagy termés arra készteti az öntelt gazdagot, hogy még nagyobb csűröket építsen. Esze ágában sincs Istenre vagy a szegényekre gondolni. De Isten még aznap magához hívja, és akkor mindene odavész.

Nemzetközi cégek, sikeres vállalkozások úgy gazdagodnak meg hamar, hogy tőkéjük és nyereségük egy részét fejlesztésbe „forgatják vissza”. Ki- és berakodó raktárházakat, elosztó központokat építenek, leányvállalatokat hoznak létre, és csökkentve az anyag és szállítási árakat, jövedelmük pár év alatt többszörösére duzzad. Vajon Jézus nem akarja, hogy vagyonra tegyünk szert? Ellenzi a kapitalizmust? Csukjunk be minden vállalkozást? Ne dolgozzunk gyermekeink és unokáink boldogulásáért? Ördögtől való akkor tervezni, okosan számítani, álmodozni, időt és pénzt beosztva építkezni?  Ember, van elég vagyonod ” – ki mondhatja ezt?

"Az igazság az, hogy a gazdagok soha nem elégedettek azzal, amijük van, mindig még többre vágynak. A modern kapitalizmus erre a birtoklási vágyra épül. A növekedés így vált fétissé, és a kritikus hangokat ezért hurrogják le. A közgazdászok szerint, semmis az az opció, hogy tudatosan korlátozzuk a növekedést. A zéró növekedés valójában stagnálás, – nem lehetséges, vagy a halálba vezet, – bizonygatják. Hozzájuk képest Jézus példabeszédének elégedett gazdája bölcsnek tűnik. Elég – mondja. A bőséges termés nem az ő érdeme. Semmi garanciája sincs arra, hogy jövőre is jó lesz a termés, és tele a csűr. Szilárd meggyőződése, hogy egyetlen problémája az elégtelen raktárkapacitás. Igaz, lehet, hogy a harmadik világban rengeteg termés rohad meg raktár híján. Így a raktárépítés okos gondolatnak tűnhet.
Jézus azonban nem a közgazdászok elméjével érvel. Olyan dimenzióba teszi át a döntést, mely messze meghaladja a gazda horizontját. A halálra emlékezteti, és arra, hogy nem vihetünk magunkkal semmit odaátra – ahogy azt még az egyiptomiak szentül hitték. Amit felhalmoztak sírjaikban, azt muzeológusok katalogizálják. A régészek persze hálásak az ősöknek. Ők nem korholják a sírkamrák építőit. A mai élők, akik viszont elhamvasztják szeretteiket, és belőlük csak egy csupornyi hamut őriznek meg, vajon miért halmozzák az anyagi javakat? Miért építenek egyre nagyobb csűröket? Miért vagyunk esztelenül kapzsik? Miért sóvárgunk örökségre, amikor nincs kinek továbbadnunk? Valamikor számot kell nekünk is adnunk lelkünkről. (lsd. Kiss Ulrich SJ.)

A birtoklás vágya mindenkiben ott fészkel. Mindannyian szeretnénk bebiztosítani életünket. Pénzt gyűjtünk, házat építünk, banki betétjeinket fialtatjuk, nyugdíj-, élet-, egészségbiztosítást kötünk, és lassacskán elhitetjük magunkkal, hogy életünk urai mi vagyunk. Nem tudjuk, mi az elég, csak gyűjtünk és birtoklunk, vagy éppenséggel irigyeljük azokat, akiknek jól megy az üzlet, akiknek van mit aprítani a tejbe.

Az Újszövetségben a mértéktelen kapzsiság, a vagyon utáni mohóság, a haszonleső szemléletmód egyenlő a bálványimádással. Jézus pontosan erre utal, amikor a kapzsiságot ostorozza. Mert a pénz, az anyagiak a legkárosabb függőséget, kábulatot okozhatják. A mohóság elhiteti, hogy Isten távollétében könnyebb boldogulni, fütyörészve élvezheti mindenki az életét, mert ő ellenőrzése alatt tart mindent. Hatalma van mások fölött is. Közben pedig szívtelenné, önmagába zárt individualistává és anyagiassá torzul. Az anyagias ember lelkileg nemcsak kiüresedik, hanem esztelen harácsolásában telhetetlenné, felfuvalkodottá válik.

Az egyik faluban volt egy család, ahol két fiú élt. Szép gyermekkoruk volt, sok örömmel, játékkal, munkával, szülői szeretettel. Mindketten megházasodtak Aztán a két fiútestvérnek meghaltak falun élő szülei. Az egyik fiú városi mérnök lett, a másik falun maradt és gazdálkodott. Pereskedések hosszú sora után végre elosztották az örökséget. Már csak egy itatóvályú maradt. Úgy döntöttek, hogy kettéfűrészelik. Hosszában. A városban lakók úgysem tudtak volna mit kezdeni vele, de legalább a falusiak se tudják használni…

A kolosszei levél szerint életünk Istenben van elrejtve. A filippieknek pedig azt mondja szent Pál: senki ne csak a maga hasznát keresse... Az anyagiak által kínált hamis biztonság csak felszín, kipukkanó szappanbuborék. Földi javaink elavulnak, elpazaroljuk, vagy éppen egy szerencsétlen pereskedés után elveszítjük azokat. A fogyasztás mókuskerekében nem tudunk megállni, egészségünk a sok gürcöléstől, gyűjtéstől odalesz, miközben elfelejtettünk emberként élni. Illúzióink szertefoszlanak. Isten nélkül nem találtuk meg a boldogságot. Sem itt a földön, sem odaát.

A kapzsiság olyan szenvedély, amely igézetébe vonja az embert, úgyhogy az egyre többet akar. Láz, amely olyan dolgok utáni vágyra ösztönöz, amelyekre semmi szükség nincs!

A kapzsi ember sohasem elégedett. Azt mondja, hogyha egy bizonyos mennyiségű vagyont felhalmozott, akkor abbahagyja, de ha eljut odáig, akkor még többet kíván. Ezt a vágyat már megfertőzte a sátán...

  •         Kapzsi az ember, amikor szüntelen bevásárlási körútra menne. Vásárolja és összegyűjti a nem szükséges dolgokat is, mígnem zsúfolásig megtelik kamrája, pincéje.
  •         Kapzsiságról tanúskodik az ajándékok halmozása. Amikor szüntelenül gyűjtünk, amikor élhetetlennek tituláljuk azt, akinek a javai gyarapodásában nem tűkröződik az ő munkája. Sőt felelőtlennek tartjuk azt... Fiatalok és öregek aszerint értékelik a karácsonyt, amennyi „zsákmányt" kaptak.
  •         Kapzsiságot látunk az örökségek elosztásánál. Amikor valaki meghal, rokonai és ismerősei látszatkönnyeket ontanak, hogy aztán a keselyű mohóságával vessék magukat az örökségre. Gyakran kisebbfajta családi háború keletkezik belőle.
  •         Kapzsiság, amikor nem elégszem meg a munkám utáni jövedelemmel, (nem jövök ki belőle..., elmegyek külföldre...) hanem még több kell, s ezért törvénytelen, igazságtalan, másokat kihasználó eszközökhöz folyamodok.
  •         Kapzsi vagyok, amikor éhbérért dolgoztatok, csak a nyereségre építem vákllalkozásomat (nem emelem a beosztottak fizetését, hogy nekem több maradjon), mindenben a saját hasznomat nézem s a lelkiekben is üzletet látok.
  •         Kapzsiság lehet közösségi a pályázatok mögött (vagy keresem mások kegyeit, hátha több támogatáshoz jutok), vagy amikor haszonleső módon szerzek barátokat, ismeretségeket, dörgölőzöm a pártokhoz, csak az én anyagi előmenetelemet nézem (szüntelen építek valamit, akkor nekem is csurran-cseppen), s nem törődök a hitbeli vagy erkölcsi elvekkel, vallási szektákba tömörülök (tizedet adok, hogy még többet kapjak...)stb.

A kapzsiság arra indítja az embert, hogy bűnös kompromisszumokat kössön, csaljon és vétkezzen, csakhogy megkapjon mindent, amit akar.

A kapzsiság alkalmatlanná teszi a férfit, hogy a gyülekezetben vezető tisztséget viseljen (1Tim 3,3). Ronald Sider kérdi: „Nem lenne biblikusabb, ha olyan embereket, akiket kapzsi szerzési vágyaik „pénzügyi sikerhez” vezettek, gyülekezeti fegyelmezés alá helyeznénk, ahelyett, hogy a gyülekezeti életben szavuk lehetne?"

Ha a kapzsiság hűtlenséghez, harácsoláshoz vagy más nyílt botrányos viselkedéshez vezet, akkor az illetőt ki kell zárni a gyülekezetből (1Kor 5,11).

A kapzsiság azonos a bálványimádással (vö. Ef 5,5; Kol 3,5). A saját akaratot Isten akarata helyébe teszi. Elégedetlenségét fejezi ki azzal szemben, amit Isten adott.

A mindenáron történő meggazdagodni akarás, sok embert tett már szerencsétlenné, tragikus sorsúvá. Sok embert aljasított már le, s vetkőztetett ki emberi mivoltából.

Egy gazdasági konferencián elhangzottak szerint a kereszténység álláspontja: a bűnt csak az isteni kegyelem és az isteni gondviselés segítsége által lehet elkerülni, nem pedig megfelelő tettekkel. A szexuális vágyat a cölibátussal, az anyagi javak hajhászását a „szegénység erényével”. A katolicizmusban ez a törekvés a lelke a monasztikus (szerzetesi) mozgalmaknak, a protestantizmusban pedig a piacok egyházi törvények általi korlátozásának eltörléséhez vezetett, hogy az egyéni cselekvési szabadságban megnyilvánuló isteni gondviselés foglalja el a helyét.

Ezzel szemben a judaizmusban: kecske is, káposzta is... A jól menő üzlet, Isten áldása...

Ötszáz évvel azután, hogy Luther Márton kifüggesztette tételeit a wittenbergi vártemplom ajtajára, a közgazdasági dogmákkal elégedetlen kutatók és diákok kiszegezték 33 pontjukat a London School of Economics kapujára. Tehát csődött mondott a liberális kapitalizmus a közgazdaság tudományában.

A közgadaságtanban csődöt mondott a liberális kapitalizmus… – emberközpontú kellene, hogy legyen, plusz társadalmi problémák, kultúrális  hagyományok, természetvédelem… – nem a piac dönti el. A piac nem egy entitás, nem automatizmus…,– az embernek kell irányítania a  közösség javára.

A kapzsiság hazugság is, mivel azt a benyomást ébreszti az emberben, mintha a boldogság a földi javak birtoklásától függene!

Nem maga a pénz, hanem, a minden áron való megszerzése, megtartása (fukarság), vagy a hozzá való  túlzott ragaszkodás az ártalmas, amelyet úgy hívnak: kapzsiság. Beteggé tesz, mert mindent csak a pénz szemszögéből szemlélsz.

Olvastam egy történetet egy emberről, aki mindent megkapott, amit csak kívánt. Kastélyt, szolgákat, mercedest, jachtot. Eleinte mindez nagy örömére volt, de ahogy lassan már nem jutott eszébe több kívánnivaló, elégedetlenné vált. Végül azt mondta: „Szeretnék kikerülni ebből az állapotból. Szeretnék alkotni, szenvedni. Szeretnék inkább a pokolban lenni, mint itt." Mire a szolgája így felelt: „Mit gondol, uram, hol van most?"

A történet folytatása világosabbá teszi a helyzetet. „Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete!” A korabeli pogány irodalom is óvott a kapzsiságtól meg az irigységtől, mert ezek tönkreteszik az emberek kapcsolatait, családi viszályhoz, a barátságok kihűléséhez, belső nyugtalansághoz vezetnek. Az emberi élet igazi lehetősége a kapcsolatok kiteljesedése. A boldogság nem megfogható, valahogy mindig új ajándék, mint maga az örök élet is. Az ókori ember ajándékként tekintett az életre, amelyet egyszer vissza kell adni igazi tulajdonosának. A fordításban szereplő „számon kérés” talán túloz is: nem feltétlenül az ítélet, egyszerűen a nagy visszaszolgáltatás igazsága rejlik benne. Az ókori elképzelés szerint a jó megkönnyíti a lelket, a rossz, az önzés viszont megnehezíti, lehúzza, örvénybe zárja. Mintha a vagyonnak furcsamód saját „tömegvonzása” lenne. Leköti az ember gondolkodását, míg végül egészen elfelejtkezik az egy szükségesről (vö. Lk 10,42).

Emberünk okos, de nem eléggé. Valójában már nem ő irányít, hanem a vagyona, beszűkült kényelme. Nem látja, hogy gyűjtögetése távlat nélküli. Ha nem akarunk így járni, esztelennek bizonyulni, meg kell ragadnunk a Jézus szavaiban kínált lehetőséget: Istenben kell gazdagodnunk. Istenben az adakozó ember gazdagodik, aki őt utánozza, vagyis életet ad, a rá bízott anyagi és szellemi javakat megosztja másokkal, elengedi, nem tapad a lelke hozzá, és Isten országát  igyekszik építeni azzal, amit rábíztak, közben átalakítva ezeket az eszközöket olyan értékekké, amelyeket a tolvaj nem lop el, a rozsda meg nem emészt, s amelyeket átvihet a túlsó partra, de mindig szem előtt tartva magát Istent, aki az ajándékozó. Benne akar gazdagodni...

Az adakozó élet hihetővé teszi a hitet. Nem a szegény gazdagok, hanem a gazdag szegények táborát kellene növelnünk, akik számíthatnak Istenre és egymásra. Amit sikerül odaadnunk, már biztosan Istené, és ezért a miénk, mindannyiunké.

Egyszer egy jól kereső apa úgy döntött, elviszi vidékre a kisfiát azzal a céllal, hogy megmutassa neki, milyen szegény emberek is vannak, és hogy a gyermek meglássa a dolgok értékét, és felfogja azt, hogy milyen szerencsés családban él.

Egy egyszerű falusi család házában szálltak meg, ahol egy napot és egy éjszakát töltöttek. Amikor a vidéki út végén tartottak, az apa megkérdezte fiát.
– Nos, mit gondolsz erről az útról?
– Nagyon jó volt, apa!
– Láttad, hogy némelyek milyen szükségben és szegénységben élnek?
– Igen.
– És mit láttál meg mindebből?

– Azt, apa, hogy nekünk egy kutyánk van, nekik négy. Nekünk egy medencénk van otthon, ők meg egy tó partján laknak. A mi kertünket lámpák árasztják el fénnyel, az övékére pedig csillagok világítanak. A mi udvarunk a kerítésig tart, az övéké addig, amíg a szem ellát. És végül láttam, hogy nekik van idejük beszélgetni egymással, és hogy boldog családként élnek. Te és anyu viszont egész nap dolgoztok, és alig látlak titeket.

Az apa csak fogta a kormányt, nyelt nagyokat, vezetett csöndben, mire a kisfiú hozzátette:
– Köszönöm apa, hogy megmutattad, mi is milyen gazdagok lehetnénk...

A hívő ember nem hagyhatja ki számításaiból a bármely pillanatban érkező halált és az abszolút jövőt, ami hitünk szerint a halál után következik.

Úgy használja a földi javakat, hogy biztosítsa örök boldogságát. Ennek érdekében le kell győznie a bírvágy túlburjánzását.

     Szent Pál azt mondja, hogy Jézus Krisztus, aki gazdag volt, szegénnyé lett, hogy minket gazdaggá tegyen. Ez Isten útja: az alázat, a lehajolás, hogy szolgáljunk. A kapzsiság azonban ellenkező útra terel: te, aki csak egy szegény ember vagy, Istenné teszed magad hiúságból. Jézus kemény, erőteljes szavakat használ a pénzhez való ragaszkodással kapcsolatban: nem lehet két úrnak szolgálni: vagy Istennek, vagy a pénznek. Azt mondja, hogy ne aggódjunk, mert az Úr tudja, hogy mire van szükségünk, és arra szólít minket, hogy bizalommal adjuk át önmagunkat az Atyának, aki kivirágoztatja a liliommezőket, és enni ad a madaraknak.

    Az egyik internetes közösségi oldalon írt valaki, aki nagyon szeret, siklóernyőzni. Éppen egy viharnak a szélén, – ott vannak meleg légáramlatok –, ez a valaki 6000 méternél magasabbra zuhant. Életveszélybe került, mert ezek a meleg légáramlatok 60 km/órás sebességgel zuhantatták, lökték őt fölfelé. Azt mondja: miközben fölfelé zuhantam, már 6200 méter magasan voltam, majdnem megfagytam odafönn, pedig azért indultam el, hogy eljussak oda fölfelé.

    Pál Feri, kat. paptestvérem, mentálhigiénés szakember szerint tulajdonképpen mind a kettőben (az evangéliumi történetek...szerk. megj.) mondhatjuk azt, hogy valami érték, valami értékes dolog jelenik meg: a javak igazságos elosztása, öröklés, és abban is, hogy az ember, ha dolgozik, akkor van eredmény...  Egyszerre gondoljuk azt, hogy ami igazán megnehezíti az életünket, az Istennel való kapcsolatunkat, az a bűn. De a bűnt is értéknek tartjuk, ha nem nevezzük bűnnek. Ha jó, kívánatos, vonzó, akkor mi a rossz benne? Mint Ádámék, az Édenkertben... Szinte el se tudjuk dönteni, hogy az Istennel való kapcsolatunkban melyik az, amelyik a nagyobb nehézséget okozza, a bűn, vagy valami érték. Amióta Isten ember lett, a keresztény ember ebben a feszültségben él. Szinte nem tudjuk eldönteni, hogy most a bűnnel kell nagyon vigyáznunk, vagy az értékekkel...

"Az ember nem csak a bűnben tud elveszni, hanem valami értékben is. Értékben, valami kincsben, valami szépben, valami jóban minden további nélkül el tudunk veszni. Ha nagyon a bűn felől nézzük, azt mondjuk, ennek a helyzetnek a végpontján a vallási fundamentalizmus áll. Mindenhol bűnt kiállt, egyetlen egy út van, az az egyetlen igaz út, és aztán pufff. Rettenetesen el lehet veszni ebben a világban. A másik végpont pedig a vallási humanista. A vallási humanista az a valaki, akinek tulajdonképpen már Istenre sincs szüksége. Tulajdonképpen hinni sem kell. A mai világ ilyen"... Mert hát a vallási humanista azt mondja „Végül is mi értékek alapján élünk.” Ennél csak rosszabb, ha azt mondja, hogy értékek mentén. Még csak rátesszük a lábunkat az értékre. „Mi értékek mentén élünk, és mi rendes emberek akarunk lenni. Tulajdonképpen Isten már nem is kell. Ez a másik végpont".

Testvérek! Nem csak lefelé lehet zuhanni, hanem fölfelé is. Megnyílt a világ, senki sem véd meg ettől a veszélytől.

Odamegy a szegény ember a gazdaghoz, azt mondja „Te, gazdag ember! Te, most hogyha neked lenne öt autód, egyet ideadnál? – Hát, ha öt autóm lenne, persze, hogy egyet odaadnék. Nyilván, odaadnék. Hát minek nézel te engem? – Ó, és te gazdag ember, hogyha neked lenne öt motorod, de olyan jó, akkor azért egyet odaadnál a jók közül?” Hát erre a gazdag ember azt mondja „Hát ne viccelj már, ha lenne öt motorom, nyilván egyet odaadnék. Úgyse tudok ötön egyszerre motorozni. – Te, gazdag ember, és hogyha lenne öt inged, egyet odaadnál?” Nekem kellene, most! Erre a gazdag elhallgatott...

Érdekes, amikor a sötét erdőben elveszünk, az föltűnik. Kezdünk félni... Hogyha ránk szakad az éjszaka, elkezd hideg lenni, azt mondjuk „Innen valahogy ki kellene jutni.” És amikor az értékek világában veszünk el, akkor ezt nem érezzük. Inkább valami kábultságot, bódulatot, extázist, adrenalint. Megszűnik a veszélyérzet. WHO, az Egészségügyi Világszervezet mit mond arról, hogy mi a három ismérve annak, hogy valaki függőségben van:

  •         Ellenállhatatlan vágyat érez, nem tud nemet mondani.
  •         Állandó késztetést érez, hogy vágyának tárgyát gazdagítsa, emelje az adagot, még több kell belőle...
  •         Akkor is folytatja, ha káros az egészségére, életére, ha emiatt veszélybe kerül...

Így vagyunk ma a jóléttel, s mindazzal, amit jónak tartunk.

A ma embere jólétfüggő. Jólétfüggők vagyunk, értékfüggők vagyunk. Tisztázatlan módon elveszünk az értékek világában. Ugye az információ érték. És milyen sokan elvesznek benne. De ugyanígy, a növekedés, a gyorsaság, a szabadság, a civilizációs vívmányok, a státusunk, a megszerzett javaink is értékek?  Még, még, ennyi nem elég! – egyre csak emeljük az adagot, a ráfordított időt, energiát, figyelmet, akkor is, ha elveszünk benne. Azt hisszük, hogy ha mindenünk megvan, amire vágytunk, életünk, vágyaink beteljesedik. Közben meg fuldoklunk, és frusztráltak maradunk. A lényeg pedig nem az, hanem ami a szívünk mélyén van. S azt csak Isten töltheti be...

A rabszolgaság formáinak hátterében is ott lapul a kapzsiság: a rabszolgatartás (gyarmatok, erőszak, elnyomás, természeti értékek olcsó kiaknázása, emberi jogok sárba tiprása...), szenvedélyek rabsága (alkohol, kábítószer, szexrabszolgák), függőségek (számítógép, játékszenvedély, telefon-, kapcsolatfüggés, jólét-függés, pénz-függőség), mániák.

A legnagyobb függőség az egónk. Kapzsiságtól terhelt.  Vajon Isten megszabadíthat-e magunktól?

Adjunk hálát azért, amink van, és merjünk és szabaddá lenni a szerzés, a mohóság, a torkosság vágyától is... – még akkor is, ha értékre irányul. Az adományt, az ajándékot ne tévesszük össze az ajándékozóval. Ne legyünk bálványimádók... Ne a szerzés legyen a lényeg, hanem az elengedés, a szolgálat, hogy mindenben Isten tekintetét, az üdvösséget keressük, és ne tapadjon szívünk a gyűjtéshez...

A lánc szimbóluma – a részek egymáshoz kapcsolódva alkotnak egységet, erőt :

  •         leláncol, megbéklyóz (rablánc)
  •         összeköt (szekérben, motorlánc)
  •         egységet, egymásrautaltságot feltételez, erőt, védelmet mutat fel: terméklánc, tápláléklánc, élőlánc, szeretetlánc, stb.

A hitnek, a szeretetnek a láncával kössük meg székely népünk, magyar kereszténységünk szekérderekát, s akkor nem fogunk elveszni, mert maga Isten lesz, aki meg- és felszabadít.

 LINKEK:

http://imalanc.ro/w/sebestyen-peter-rabok-legyunk-vagy-szabadok/




« vissza
 
 





btz webdesign