Keresés
 
 
Megtekintve: 1392 alkalommal
Belföldi

Segítsünk Atyhának!

 

 Segítsünk Atyhának!

 

         A Szent György Lovagrend Marosszéki Priorátusa megdöbbenéssel értesült arról, hogy a közel 200 lelkes sóvidéki falu, Atyha több száz éves katolikus temploma, villámcsapás következtében leégett. Ezért elhatározta, hogy elsők között nyújt segítséget és kezd adománygyűjtést a templom újjáépítéséért.

         Atyha a „fellegekbe nyúló falu”, innen pazar kilátás nyílik a Firtosra, Siklódra, de ugyanúgy Korondra is: mintha csak a színház erkélyéről tekintenénk a színpadra. Néhány éve teljesen felújított évszázados katolikus templomát  majd ötven - száz évenként  újra és újra megérintette a pusztulás szele: 1867-ben tűzvész, 1927-ben tornádó, és idén újra a lángok martaléka lett.

         Sóvidék legmagasabb falva nemcsak omladozó, elnéptelenedett házairól híres, hanem sokkal inkább gyönyörű természeti környezetéről, megmentett és szépülő, kőalapú székely boronaházairól, megőrzött épített örökségéről, az itthon maradt vagy ide költözött, élni akaró, az ősi talpalatnyi földet megbecsülő és művelő emberek tenni akarásáról is. Ezért hisszük, hogy összefogással újra felépülhet az istenháza, újra a falu lelki-szellemi központjává válhat.

         Felhívunk minden jó szándékú, az épített örökségért és közösségeink megmaradásáért felelősséget érző, tenni akaró vállalkozót, magánszemélyt, intézményt: adományukkal támogassák ezirányú kezdeményezésünket.

                                                                                                                

Kérjük, adományaikkal támogassák az atyhai templom újjáépítését.      

Adományaikat a következő számlára küldhetik:

PAROHIA ROMANO-CATOLICA ATIA

Banca Comerciala Romana S. A., Fil. Odorheiu-Secuiesc

RO31 RNCB 0156 0164 4788 0006 (RON)
RO04 RNCB 0156 0164 4788 0007 (EUR)
RO74 RNCB 01560 1644 7880 008 (HUF)


SWIFT code: RNCBROBU

 

A megjegyzések rovatban kérjük feltüntetni: „ Az atyhai templom javára”.

 

Segítségükben bízva, tisztelettel, az egyházközség plébánosa.

LINK:

https://eloszekelyfold.wordpress.com/2016/09/20/adomanyok-az-atyhai-templom-javara/

http://imalanc.ro/w/felhivas-segitsegnyujtasra-atyha-tobb-szaz-eves-katolikus-temploma-egett-le/

http://hargitanepe.eu/atyhai-templom-feltamadunk/

 

 

 




« vissza
 
 





btz webdesign