Keresés
 
 
Megtekintve: 1846 alkalommal
Örömhír - A. év

Jézus reklámja

1. Ha nem… dicsőítitek meg nevemet… átokká változtatom áldásaitokat…(Mal 1,14b–2,2b.8–10)

Malakiás, az utolsó „kispróféta” kora papságának botrányos életmódját látva megújulásra szólít fel.

 

2. Bár mint Krisztus apostolai követelményekkel állhattunk volna elő, mégis olyan szelíden viselkedtünk körötökben, mint a gyermekeit dajkáló anya. (1Tessz 2,7b–9.13)

Szent Pál odaadó szeretettel pazarolta erejét, idejét, tudását, figyelmét a rá bízottakra. Így vált minden lelkipásztor örök példaképévé.

 

3. Aki közületek a legnagyobb, legyen a szolgátok…(Mt 23,1–12)

Jézusnak a farizeusokkal volt a legtöbb baja. Sokszor figyelmeztette, leleplezte őket, rámutatott vallásosságuk visszásságára. Ezeket gyűjtötte csokorba Máté evangélista. Az evangélista által összeállított Jézus-mondások ma idézett fejezete úgy szól a tömeghez, hogy közben a farizeusok és írástudók ellen kel ki. A farizeusok idegengyűlölő, nemzeti érzelmű vallási párt, akiknek a törvények, vallási előírások betű szerinti betartása fontosabb volt, mint azok lényege. Szerfölött büszkék voltak önreklámozó tetteikre, ezzel mintegy adósukká téve Istent, akinek meg kell őket jutalmaznia. Beképzelt vallásosságuk valójában képmutató álszenteskedés volt.

Jézus nem vonja kétségbe a Mózes tekintélyével fellépő törvénymagyarázó illetékességüket, de szemrehányással illeti alakoskodó magatartásukat, és pontosan ezt a hiteltelen életmódot ostorozza.

Az írástudók a szentírás tudásában tűntek ki. Ők alkalmazták a régi törvényt az új helyzetekre, ők gyártották az új vallási szabályokat, ők szállították a farizeusoknak a sódert. Az igazi baj az volt, hogy a szabály fontosabb volt nekik, mint a szeretet.

Jézus ebben a beszédében tulajdonképpen nem hozzájuk, hanem követőihez, a tanítványokhoz, a néphez, hozzánk szól. Szakemberek szerint az evangélista ebben egy kicsit az induló egyházban is „újratermelődő” farizeusi lelkiség ellen emel szót. Mesternek, vezetőnek, tanítónak ma is olyan embereket tartunk, akik hitelesek egy művészeti ágban, egy szakmában, egy hivatásban –, akik hitelesen képviselik azt, amit tanítanak, és tetteikkel is alátámasztják. Az egyházban kialakult atya megszólítás sem Istent mint Atyát kérdőjelezi meg, hanem a lelki atyaság szimbólumát jelenti, hisz minden atyaság forrása a mennyei Atya. Minden más atya is csak úgy atya, ahogyan a hintaló is ló...

Senkit ne akarjunk tehát a mennyei Atya elé helyezni, és senki ne akarja magát Krisztustól függetlenül tanítónak tekinteni. Lehet valakit matematikára, angolra vagy zongorázni tanítani, de az igazságot csak Krisztustól lehet megtanulni. Mindenek előtt Jézus Krisztus a tanító, és csak sokadszorra következnek azok, akik ugyanazt tanítják, mint ő. (Általában rosszabbul…)

A kérdés igazából az, hogy tudunk-e Jézus hiteles, átlátszó reklámja lenni? Vonzó-e az a közösség, az az istenkép, amelyet szavainkkal és tetteinkkel kialakítunk környezetünkben, vagy minket látva nem csoda, ha sokaknak elmegy a kedve kereszténységtől, egyháztól…? Egyértelműen, tisztán, hitelesen tesszük is azt, amit Krisztus tanít, vagy közben az ő fedezékében saját pecsenyénket is sütögetjük?… Nem ülünk-e be Jézus tanítószékébe, például amikor csak nekünk van igazunk, amikor mindent jobban tudunk, mint mások, amikor megjátsszuk a jámbor hívőt? Ki nekünk a jó Isten: kellemetlen tiltás-parancstömeg vagy szerető Atya? Feltűnést keresünk-e vallásosságunkkal, vagy észrevétlen szerénységgel, alázattal követjük Krisztust?

Fontosak ugyan a címek, a rangok is, ha azok tiszteletet jelentenek, vagy ha azokat alázattal és hitelesen viseljük. De elsősorban testvérek, az Atya gyermekei vagyunk. És nem a személyünk a fontos, hanem hogy minél áttetszőbben és egyre nagyobb szeretettel adjuk Jézust a másik embernek, akivel egy közösségben alkotunk egyházat.

Jézus arra figyelmeztet, hogy csak semmi nagyzolás és hencegés, mert csak az alázatban lehetünk hitelesek, másképp inkább eltaszítunk tőle másokat. A mérce mindnyájunknak Jézus. A reklámok korában merjünk hát mentessé válni a melldöngető pózolástól, a hipokrita megalkuvásoktól, a hősködő magamutogatásoktól, éljük hitelesen az evangéliumot. A ránk bízottak szemében csak hiteles emberként, szeretettől sugárzó keresztényként lehetünk példaképek. Ez nem demokratikus plebejizmus, így nem alattvalói leszünk a feletteseknek, hanem Krisztusban testvérek, akiket majd ő fog felmagasztalni.




« vissza
 
 





btz webdesign